Medgyessy-Putyin találkozó

Vágólapra másolva!
Medgyessy Péter magyar miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden a NATO-orosz csúcstalálkozó keretében tartott kétoldalú megbeszélésén megállapodott abban, hogy a jövőben megpróbálják felélénkíteni a két országnak az utóbbi időben lanyhulásnak indult kapcsolatrendszerét. A magyar miniszterelnök még az év során Moszkvába látogat. A NATO csúcson riadót rendeltek el egy szudáni gép miatt.
Vágólapra másolva!

Medgyessy moszkvai látogatásának időpontja még nem ismert, ezt az utat egyelőre szakértői szinten készítik elő. A magyar kormányfő és az orosz elnök eszmecseréjén a gazdasági kérdések, az emberi viszonyok, valamint a kulturális élet kérdései egyaránt szerepeltek, hiszen mindegyik azt a célt szolgálja, hogy Oroszországban ténylegesen megerősödhessenek az elmúlt időszakban kezdődött változások. Ehhez a magyar fél is szeretne a maga lehetőségeihez mérten hozzájárulni - mondta Medgyessy Péter.

A most született NATO-orosz megállapodás elsősorban azt segíti elő, hogy Oroszországban valóban visszafordíthatatlanokká váljanak a megindult változások, s hogy abban az országban az értékek egyre közelebb kerüljenek a NATO-országok értékrendjéhez - vélte az új miniszterelnök. Ehhez jó terepet nyújt az orosz-magyar együttműködés. Magyarországnak azonban ettől a megállapodástól függetlenül is érdeke, hogy piacot teremtsen a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar számára - folytatta Medgyessy Péter.

A kormányfő legnagyobb örömére maga Putyin elnök vetette fel, hogy szerinte a magyar áruk versenyképesek lehetnek Oroszországban. Putyin elnök roppant készségesnek bizonyult s hangoztatta, hogy ehhez megállapodásokat kell kötni, jelen kell lenni, kapcsolatokat kell építeni. Medgyessy Péter úgy fogalmazott: ennek a keleti piacok visszaszerzése szempontjából van nagy jelentősége.

A NATO csúcsot egy kisebb incidens zavarta meg: riadót rendeltek el az olasz légtérben a déli órákban, amikor Pratica di Mare légibázison éppen az emlékfotóra álltak össze az orosz elnök, valamint a NATO állam és kormányfői. A riadó oka a szudáni légitársaság menetrend szerinti, Kairó és Párizs között közlekedő Airbus 320 típusú gépe volt, amely nem felelt a római repülőtér irányítótornyának jelzésére. A rendkívüli biztonsági előírások miatt e gyanús jelre azonnal felszállt az olasz légierő műveleti osztaga, hogy a NATO AWACS radarrepülőgépével együtt "elfogja" az ismeretlen gépet. Két Tornado tipusú vadászgép fogta körül a szudáni Airbust, amelyről hamarosan kiderült, hogy rádiójának átmeneti üzemzavara miatt nem tudott Rómának válaszolni. Végül sikerült helyreállítani a kapcsolatot az irányítótoronnyal, a harci gépek pedig az olasz légtér határáig kísérték a járatot.

A terroristaveszély miatt a szudáni gépekre fokozottan figyelnek Olaszországban is. Az Egyesült Államok többször is a "latornemzetek" közé sorolta az afrikai országot. Az olasz légierő parancsnokai szerint az akció "élesben" is bizonyította, hogy milyen jó a védelmi erők harckészültsége és reagálási képessége váratlan helyzetben.