Reménytelennek tűnik a kisebb parlament

Vágólapra másolva!
Bár minden párt egyetért abban, hogy fontos lenne módosítani a választási rendszert, az [origo] által megkérdezett politikusok nem tartják valószínűnek, hogy ebben a ciklusban sor kerülne erre. A reform azért van bukásra ítélve, mert a rendszer átalakítása erősen módosíthatja a pártok választási esélyeit. A választási rendszer reformját egyrészt a parlamenti létszám csökkentése és a választókerületek arányos méretre igazítása indokolná, másfelől a kisebbségek parlamenti képviseletének megoldásával is már hosszú évek óta adós a törvényhozás.
Vágólapra másolva!

A képviselői helyek csökkentésével mindegyik politikai erő egyetért (jól hangzik a választópolgárok számára), még a létszám tekintetében sincs különösebb eltérés, azonban az ehhez szükséges módszerek tekintetében áthidalhatatlannak látszó ellentét van az MSZP és a Fidesz elképzelése között. A Fidesz részéről Salamon László, aki tagja volt a választási rendszer reformját előkészítő eseti bizottságnak, az MSZP részéről az alkotmányügyi bizottság elnöke, Vastagh Pál nyilatkozta azt az [origo]-nak, hogy fenntartják eredeti javaslatukat. E szerint a Fidesz csak a listás mandátumok számát csökkentené (176-ról 100-ra), ezáltal aránytalanabbá válna a rendszer, az MSZP az egyéni és a listás helyek számát egyaránt (176-ról 152-152-re) csökkentené. Maradna a kétfordulós rendszernél a Fidesz, egyfordulós megoldást javasol az MSZP és az SZDSZ.

Nem hinném, hogy ebben a ciklusban megállapodás születhetne a választási reformról, mivel bármilyen irányú változtatás a pártok esélyeit is módosítaná - véli Wiener György, aki az MSZP-t képviselte a választási reformot előkészítő bizottságban. Szerinte a jobboldalnak az egyéni választókerületek, a baloldalnak pedig a listás szavazás a kedvezőbb. Egy felmérés szerint az egy képviselőre jutó választópolgárok számát illetően Magyarország a középmezőnyben foglal helyet, a 35 vizsgált országból a 19. - mondta Wiener György, aki szerint a létszámcsökkentésből megtakarítható pénz csak szimbolikus jelentőségű, mivel csak a képviselői tiszteletdíjat (jelenleg havi 165 ezer forint), valamint a költségtérítést jelenthetné.

Az egyes választókerületekhez tartozó választópolgárok száma között igen nagy lett a különbség a migráció és a természetes szaporodás (fogyás) adódó eltérések miatt: van, ahol kétszeres már a differencia, noha a választókerületek kialakításakor (még a rendszerváltás hajnalán) az egyik leglényegesebb szempont az volt, hogy közel azonos számú választópolgár tartozzon egy-egy kerülethez. Ezek a különbségek torzítják a választási rendszer arányosságát. A választókerületek átszabása politikai érdekeket sérthet, ezért átrajzolásuk csak a parlamenti helyek csökkentésével összekötve képzelhető el.

A kisebbségek parlamenti képviseletének megoldásával már négy ciklus óta adós a magyar törvényhozás. Nem elképzelhetetlen, hogy 2006-tól valamilyen módon biztosítják a kisebbségek teljes jogú parlamenti képviseletét - mondta Wiener György. A Fidesz szeretné, hogy rendeződjön ez a kérdés - mondta Salamon László. Ez a kérdés valószínűleg jövőre kerülhet napirendre.

Egyedül az európai parlamenti választási rendszer elfogadásával kapcsolatban nem várható fennakadás. Az előző ciklusban működő választásireform-bizottság ebben a kérdésben jutott közös nevezőre. E szerint a Magyarországnak jutó 20 (esetleg 22) helyet listás szavazáson gyűjthetik be a pártok egy fordulón keresztül. Mivel várhatóan ebben a ciklusban Magyarország az EU-tagja lehet, ezért ez nem tűr halasztást.