Orbán Péter felelős az autóbalesetért

Vágólapra másolva!
A volt rendőrfőkapitányt jogerősen elmarasztalta a bíróság azért a balestért, melyet tavaly okozott szolgálati autójával. A balesetben Orbán Péter felesége megsérült, és a vétlen autós járművében 1,3 milliós kár keletkezett.
Vágólapra másolva!

Orbán Péter volt rendőrfőkapitányt jogerősen elmarasztalta a bíróság azért a közlekedési balesetért, amelyet tavaly szeptemberben okozott szolgálati autójával - írja a Népszava. Ezzel az ítélettel felülbírálta a Fővárosi Bíróság a VI.-VII. kerületi rendőrkapitányság tavalyi határozatát, amely azt állapította meg, hogy a volt rendőri vezető 50 százalékban felelős a balesetért.

Orbán tavaly szeptemberben - szabadsága alatt - részese volt egy személyi sérüléses balesetnek. A rendőr altábornagy Opel Astra szolgálati autójával nekiütközött egy Toyota Yarisnak, melyben 1,3 milliós kár keletkezett. A másodfokú eljárás szerint a Yaris vezetője nem követett el mulasztást az ütközés előtt. A baleset a Flórián téri csomópontban, a Vörösvári úton történt.