<A name="OLE_LINK4">Meggyilkolt nőt találtak Csalapusztán </A>

Vágólapra másolva!
Az igazságügyi orvos szakértő véleménye szerint bűncselekmény áldozata lett az a nő, akinek a holttestét Csalapusztán, egy bokros területen találták meg csütörtökön.
Vágólapra másolva!

R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: az áldozat, egy 36 éves székesfehérvári asszony, akinek az eltűnését május 24-én jelezte egy közeli hozzátartozója. A holttest megtalálását követően csütörtök éjszaka a rendőrök emberölés bűntettének alapos gyanújával őrizetbe vették az asszony elvált, de vele egy házban élő, 38 éves férjét, akit a bíróság döntése alapján pénteken előzetes letartóztatásba helyeztek.