Vágólapra másolva!
Új elnököt választott Szabó József személyében a Magyar Demokrata Néppárt szombati országos küldöttgyűlésén. Az ülést követő sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Pusztai Erzsébet - aki négy éven át állt az MDNP élén - nem vállalata a jelöltséget az elnöki posztra. Négyéves munkáját a küldöttgyűlés elismeréssel és köszönettel nyugtázta.
Vágólapra másolva!

Szabó József eddig alelnöke volt a pártnak és alapító tagja a Centrumnak. Elmondta: a küldöttgyűlés úgy határozott, hogy újra kell gondolniuk a Centrum pártot alkotó szervezeteknek együttműködésüket. Alapfeltételnek nevezte azt, hogy a Centrum politikájában érvényesüljön a Néppárt értékrendje, és az MDNP kellő mértékű befolyással bírjon a pártszövetségen belül.

Mint a pártelnök elmondta, a küldöttgyűlés elismerte a Centrum parlamenti választási eredményét, azonban súlyos hibának minősítette, hogy elnöksége a választások második fordulója előtt, a Néppárt tiltakozása ellenére, a kormányváltó erők támogatására kérte a választókat.

A küldöttgyűlés szerint ez ellentétben állt a Centrum támogatóinak akaratával, valamint azzal a megállapodással, amelyet a négy alapító párt a Centrum létrehozásakor kötött. Szabó József megjegyezte, hogy a Centrum alapvetően csak a választások első fordulóján való indulásra volt "kitalálva", és ez okozott a két forduló között zavarokat a pártban.

Pusztai Erzsébet a sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy négyéves pártelnöksége idején mindvégig a jobbközép pártokkal való együttműködésre törekedett. Tavaly ősszel a Centrum megalakulásával ugyan nem jobbközép, de középpárti együttműködés valósult meg. Úgy vélte, hogy a Néppárt most új helyzet előtt áll, mert újra kell tárgyalni a Centrumban való együttműködést.