Bekamerázták Ferencvárost

Vágólapra másolva!
Átadták hétfőn a ferencvárosi térfigyelő rendszer első ütemében elkészült 18 színes kamerát. A rendszer kiépítésére az önkormányzat 82 millió forintot fordított, működtetése évente 50 millió forintba kerül.
Vágólapra másolva!

A térfigyelő mellett a Ferencvárosi Közbiztonsági Kht. a lakosok és a vállalkozók számára kiépítette a vagyonvédelmi távfelügyeleti központot, amelyhez a lakásokban és az üzletekben elhelyezett riasztók jelzései futnak be. A két rendszer együttesen lehetőséget nyújt arra, hogy a megfigyelt területen működő riasztók jelzéseire a kamera automatikusan a védett épület bejáratára forduljon.

Megalakult az önkormányzat saját közterületi, városrendészeti egysége is, melynek tagjai a rendőrökkel és a közterület-felügyelőkkel közösen járőrözve gyorsan reagálnak a térfigyelőrendszer és a vagyonvédelmi távfelügyelet jelzéseire.

Budapesten jelenleg 9 kerületben van térfigyelőrendszer és mintegy 200 kamera pásztázza az utcákat, tereket. További három kerületben, így például a VI-ban és a VII-ben most építik ki a térfigyelőrendszert.

Az adatvédelmi biztos korábban tájékoztatást kért Terézváros tervezett térfigyelő rendszerével kapcsolatban a helyi polgármestertől. Majtényi László volt adatvédelmi biztos pedig 2000-ben ajánlást fogalmazott meg a közterület figyelő kamerákkal kapcsolatban. Majtényi akkor azt írta ajánlásában, hogy észlelhető módon kell a felvevőgépeket elhelyezni, azok működéséről pedig tájékoztatni kell a lakosságot. Az ajánlás szerint a felvételeket folyamatosan és rövid időn belül törölni kell, ha nem rögzítettek bűncselekményt. A biztos ajánlásával összefüggésben a rendőrségi törvényt is módosították.

Korábban: