Szándékosan okozták a tavalyi paneltüzet

Vágólapra másolva!
Egy 31 éves férfit gyanúsítanak emberöléssel egy tavaly nyári lakástűz kapcsán. Augusztusban kigyulladt egy fővárosi, kilencedik emeleti panellakás, és a tűzben életét vesztette egy felnőtt, valamint két kisgyermek.
Vágólapra másolva!

A nyomozás adatai szerint egy kölcsönügylet állt annak a bűncselekménynek a hátterében, amely tavaly nyáron történt. Az ügyben a román állampolgárságú Sz. Zoltánt előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberöléssel, míg a 31 éves K. Zsoltot bűnsegédséggel gyanúsítják.

A több ember életét követelő tűz tavaly augusztus 15-én hajnali fél hat körül keletkezett a XIX. kerület Kosárfonó utca egyik paneltömbjének kilencedik emeleti lakásában. A tűzben életét vesztette az ott lakó házaspár két gyermeke és egy akkor náluk megszálló ismerősük. A nem végleges akkori szakvélemény szerint elektromos meghibásodás okozta a tüzet, azonban a későbbi szakértői vizsgálat megállapította: ismeretlen tettes benzint locsolt szét a lakás előtt, majd azt meggyújtotta.

Az ügy hátterében az áll, hogy a családfő különböző vállalkozásokkal foglalkozott, amelyekhez nem volt elég pénze, ezért több embertől is pár millió forintos kölcsönt kért. A férfi a rendőrségen megemlítette azt is, hogy négymillió forintos kölcsönt kapott Sz. Zoltántól, de azt nem tudta idejében visszaadni.

Sz. Zoltánt a nyomozás ideje alatt utasították ki Olaszországból és szállították vissza Magyarországra. A férfi tagadta, hogy bárkinek is kölcsönt adott volna, de miután szembesítették a családfővel, beismerő vallomást tett. A rendőrségen elmondta, hogy összegyűjtött pénzét kölcsönözte a vállalkozónak, de a visszafizetés bizonytalansága miatt az akkor egy albérletben vele lakó K. Zsolthoz fordult tanácsért. Először azt találták ki, hogy ráijesztenek a férfira egy névtelen levéllel, végül azonban abban maradtak: felgyújtják lakásának ajtaját. Sz. Zoltán a bűncselekmény előtt két nappal terepszemlét tartott a lakásnál, majd augusztus 15-én egy harmadik személlyel a helyszínre vitették magukat. A lakáshoz Sz. Zoltán egyedül ment fel, társa addig a lépcsőfordulóban várta őt. A benzint az ajtóra és a lábtörlőre locsolta, majd becsurgatta a lakásba és meggyújtotta.

A tűz gyorsan terjedt a lakásban, az apa a gyermekszobában alvó hároméves lányát és négyéves fiát már nem tudta kimenteni, és nem tudott segíteni az akkor náluk tartózkodó barátján sem. A családfő feleségével és egyéves gyermekével az erkélyen keresztül a szomszédokhoz menekült, akik azonnal elkezdték oltani a tüzet.

A bíróság Sz. Zoltán előzetes letartóztatását május 24-én rendelte el, míg K. Zsolt különböző bűncselekmények miatt jogerős büntetését tölti.