Eladják vagy felszámolják a Defendet

Vágólapra másolva!
Várhatóan eladják a Defendet. A biztonsági vállalkozás után több piacvezető cég is vágyakozik, ugyanis abban reménykednek, hogy a céggel együtt megkapják annak több százmilliós megrendeléseit is. Ha ez megtörténik, szakemberek szerint előrevetíthető, hogy a versenyhatóság megvizsgálja az ügyletet.
Vágólapra másolva!

Egyelőre még kérdéses a Defend Security Kft. jövője. A Magyar Hírlap kormányzati körökből származó információi szerint a biztonsági céggel két dolog történhet: vagy felszámolják, vagy rövidesen eladják. A lap úgy tudja, hogy az őrző-védő társaság fő tulajdonosa, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) inkább az utóbbit szorgalmazza, annál az egyszerű oknál fogva, mert a kft. az elmúlt négy év alatt a biztonsági szektor főszereplőjévé vált, értéke vetekszik a legnagyobb piaci részesedéssel bíró Group 4 Securitasével.

A néhány hete már Csintalan Sándor volt MSZP-s politikus vezette vállalkozásért többen is érdeklődnek. Mindenekelőtt azért, mert a potenciális vevők arra számítanak, hogy a Defenddel együtt megkapják az évi több százmillió forintos állami megrendelést is. Ugyanakkor a biztonsági piacot ismerők arra is figyelmeztetnek: ha a jelenlegi piacvezető vállalkozások közül venné meg valamelyik a Defendet, szinte bizonyos, hogy a versenyhatóság asztalára kerül a tranzakció ügye. A vevő ugyanis így olyan piaci részesedésre tesz szert, amely versenyjogi problémákat vet(het) fel.

Kecskeméti Sándor, a Group 4 Securitas igazgatója ezzel kapcsolatban csak annyit jegyzett meg: cége éppen ezért fontolóra veszi, hogy egyáltalán pályázzon a korábban Földi László irányítása alatt híressé vált vállalatért.

Ha az eladás még nem is, az már biztos, hogy a Defend megbízásait fokozatosan visszavonják. Ennek első látványos jele, hogy a Magyar Fejlesztési Banknál immáron a Bizalom Vagyonvédő Rt.-vel közösen látják el az őrzés-védelmét. A lap olyan információt is kapott, hogy amíg nem születik érdemi döntés a Földi-Csintalan vállalkozásról, addig minden állami megbízatást közösen teljesít a két cég. A Bizalom Rt.-nél Túróczi Antal elnök A Magyar Hírlap kérdésére viszont kifejtette: jó lenne, ha ez így történne, de erről ő még mit sem tud. Arra a kérdésre: ki segítette a céget abban, hogy az ország bankjaként emlegetett MFB ügyfelei közé kerüljön, az elnök ezt mondta: felkérték cégét a feladatra, vélhetően azért, mert a Fidesz-kormányzás előtt már őrizték a bankot. Hozzátette: ideiglenesen látják el ezt a tevékenységet. Túróczi Antal cáfolta, hogy Medgyessy Péter biztonságára vigyáztak volna a miniszterelnök kampánya során.

A cég egyébként tavaly egymilliárd forintos forgalmat ért el, és így a hazai biztonsági vállalkozások a középmezőnyben foglalnak helyet. Ügyfelei között tudhatja a Kereskedelmi és Hitelbankot, a Külkereskedelmi Bankot és az Általános Értékforgalmi Bankot, a Vivendi Telecom Hungaryt és számos kórházat is. A teljesen magyar tulajdonban lévő cég 900 főt foglalkoztat.

Túróczi András a napilap érdeklődésére leszögezte: amennyiben a Defendtől megvonják az állami megbízatásokat és ezekre a későbbiekben pályázatokat írnak ki, a Bizalom ott lesz a jelentkezők között.

A Defendnél dolgozó mintegy kétezer ember körében nagy a bizonytalanság. Attól tartanak, hogy a cég felszámolása vagy eladása után egzisztenciális problémák elé néznek. Földi László a közelmúltban a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatában ezt meg is erősítette. Elmondta: azért adta el tulajdonrészét Csintalan Sándornak, hogy politikai kapcsolatai révén életben tartsa a céget, a defendes munkatársak ne veszítsék el állásukat azért, mert a kormányt alakító baloldali politikusok ellenszenvvel viseltetnek személye és így cége iránt.

Lapunk biztonsági szakértőktől úgy értesült, az alkalmazottak jövője nincs veszélyben, hiszen bárki kapja is meg a Defend megbízatásait, azokat nagysága, bonyolultsága miatt önerőből nem lesz képes megoldani, vagyis a vezetők kivételével mindenkit átvesznek.

(Magyar Hírlap)