Elmaradt a Fekete Angyal tárgyalása

Vágólapra másolva!
A Fekete Angyal ügyvédje, Szőgyényi József betegsége miatt hétfőn elmaradt a tárgyalás a nyolc emberöléssel vádolt ápolónő ügyében. A bíróság ma hallgatta volna meg azt a segédápolót, akinek a betegek halálba segítésével vádolt ápolónő imponálni akart azzal, hogy orvosi utasítás nélkül mer gyógyszereket adni a súlyos betegeknek.
Vágólapra másolva!

Hétfőn reggel folytatódott volna a nyolc emberöléssel vádolt Fekete Angyal pere, de volt ápolónő ügyvédjét, Szőgyényi Józsefet az éjszaka vesegörccsel kórházba szállították, ezért a bíróságon megjelent munkatársa a tárgyalás elhalasztását kérte. A bíróság ma hallgatta volna meg azt a fiatalembert, akiről már a korábbi két tárgyaláson is beszélt a Fekete Angyal néven elhíresült F. Tímea. A kórházban dolgozó segédápoló, Krisztián nagyon tetszett neki, saját vallomása szerint szeretett tetszelegni előtte. A segédápoló fiatalembernek kevesebb jogosultsága volt, mint a nővéreknek, F. Tímea ezért azzal próbált kitűnni előtte, hogy milyen gyógyszereket, injekciókat ad be a betegeknek.

A hétfői tárgyaláson ezt a fiatalembert hallgatta volna ki tanúként a bíróság, de a halasztás miatt erre valószínűleg csütörtökön - vagy egy későbbi alkalommal - kerül sor.

A vádirat szerint a 24 éves ápolónő 2000. május és 2001. február között nyolc idős embert ölt meg. A nyolc gyilkosságból hármat közvetlenül követett el - a vádirat szerint -, ami azt jelenti, hogy számítania kellett arra, hogy az általa beadott injekció halált okoz. A többi esetben pedig azzal kellett tisztában lennie, hogy a beadott injekciók, lehetséges, hogy halálhoz vezetnek. A vádirat szerint F. Tímea morfium, kálium illetve Seduxen injekciót adott áldozatainak, akik súlyos, többnyire gyógyíthatatlan, idős emberek voltak és erős, olykor kibírhatatlan fájdalmak gyötörték őket. Két áldozat orvosi értelemben már haldokló volt, amikor a végzetes injekciót megkapta. 2000 májusában egy, decemberben kettő, tavaly januárban három, február elején pedig ismét két áldozata volt az ápolónőnek - áll a vádiratban.

Korábban:

Visszakozik a Fekete Angyal