Három hónapon belül elfogyhat a köztévé pénze

Vágólapra másolva!
Tovább folytatja a Magyar Televízió felügyelő bizottsága (fb) a tízmillió forint feletti külső gyártású műsorokra szóló szerződések felülvizsgálatát, kedden a tévé közalapítványának kuratóriumi elnöksége a vizsgálat kezdeti szakaszáról hallgatta meg az fb-t. A kuratórium szerint szeptembertől kritikus pénzügyi helyzetbe kerül az MTV.
Vágólapra másolva!

Úgy tűnik, hogy kritikus pénzügyi helyzetbe kerül szeptembertől a Magyar Televízió Rt. - írja közleményében Bakó Lajos, az MTV Közalapítvány kuratóriumának elnöke. Az elnökség kedden meghallgatta a tévé felügyelő bizottságát a múlt héten elindított vizsgálatokról. Azokat a szerződéseket ellenőrzik, amelyeket a köztévé külső partnerekkel kötött legalább tízmillió forint értékben.

A testület meghallgatta a Fidesz újdonsült delegáltját, Sasvári Szilárdot is. Ezt követően meghallgatták az MTV Rt. gazdasági helyzetéről, valamint a testület által kért - június 1-től várhatóan az év végéig terjedő - havi bontású cash-flow tervről a tájékoztatót.

Az ülés végén közösen felkerekedtek - az elnökség, az ellenőrző testület és a felügyelő bizottság tagjai, - és ellátogattak az MTV Kunigunda utcai gyártóbázisára. Ott tájékozódtak a tévé új székházának előkészületeiről, kiviteli terveiről, valamint a székházzal kapcsolatos elképzelésekről - olvasható a köleményben.

Korábban:

Felülvizsgálják az MTV szerződéseit