Szívenszúrta feleségét az idős férj

Vágólapra másolva!
Egy 69 éves budapesti  férfit azzal gyanúsítanak, hogy szerdán megölte a feleségét. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Főosztálya indított nyomozást a férfi ellen emberölés alapos gyanúja miatt.
Vágólapra másolva!

A férfi délután három órakor szólt a szomszédoknak, hogy hívjanak mentőt. A kiérkező mentők azonban már csak az asszony halálát tudták megállapítani. Az eddigi információk szerint szóváltást követően szúrta szívtájékon feleségét a gyanúsított egy budapesti XI. kerületi lakásban. A kerületi járőrök a férfit a lakáshoz közeli vendéglőben fogták el, kihallgatása szerda este folyamatban volt.