Az imázsközpont ellen tanúskodott az ÁSZ

Vágólapra másolva!
Az Állami Számvevőszék alkalmazottai a rendőrségi kihallgatásukon csak megerősíteni tudták tavalyi jelentésükben foglaltakat, ami szerint kijátszották a közbeszerzési törvényt az Országimázs Központnál - tudta meg az [origo]. Az ügyben a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága folytat vizsgálatot, szerdán viszont megvonták a jogot tőlük, hogy a sajtónak nyilatkozzanak, így ismét az ORFK kommunikációs igazgatója felelős a tájékoztatásért az ügyben.
Vágólapra másolva!

Továbbra is ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság az Országimázs Központ elleni szocialista feljelentésre. A teherautónyi lefoglalt iratot csütörtökön is vizsgálták, ma nem is hallgattak ki senkit az ügyben - mondta Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója, miután az SZBEI ma már nem nyilatkozhatott a sajtónak.

Juhász Ferenc honvédelmi miniszter még ellenzéki képviselőként tett feljelentést az Országimázs Központ szerződései miatt, amelyeket országképformálásra kötöttek többek között a sajtóban csak Fidesz-közeliként emlegetett cégekkel.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tavaly a zárszámadás kapcsán, Orbán Viktor akkori miniszterelnök kifejezett kérésére végzett átfogó vizsgálatot a MeH-en belül működő Országimázs Központnál. A jelentésben az ÁSZ megállapította, hogy a központ megsértette a közbeszerzési törvényt.

Lajos Béla, az ÁSZ jogi és igazgatási osztályának a vezetője az [origo]-nak azt mondta, hogy a MeH-en belül a felhasznált összeghez képest csak kis rész az Országimázs Központnak elkülönített közel négymilliárd forint, de Orbán kérése miatt nagy hangsúlyt fektettek a vizsgálatra.

A rendőrségen az ÁSZ jelentéstevői csak megerősíteni tudták a jelentésben leírtakat - mondta Lajos Béla. Igaz ugyan - tette hozzá a szakember -, hogy abban megállapították a jogsértést, és a szervezetnek feljelentési kötelezettsége van, ám azt a rendőrség is elismerte, hogy rossz szerződés kötése nem bűncselekmény. Ráadásul az ÁSZ-nak csak az állami szférán belül van lehetősége az iratokat ellenőrizni, így a Happy End Kft. és az Ezüsthajó-nál nem tudták a vizsgálatokat lefolytatni, hogy a bűncselekmény egészével tisztában legyenek - mondta az osztályvezető.

"Ezzel a részünkről lezárult az ügy, máson dolgoznak a kollégák" - mondta Lajos Béla, aki mindehhez még hozzátette, hogy nemrégiben az ÁSZ elnöke javasolta, hogy bővítsék ki az ÁSZ jogkörét azokra a magáncégekre is, amelyek közpénzt költenek.

Korábban:

Tanúmeghallgatások az Országimázs-ügyben