A külügy megkönnyíti a nyomozást az MTV-ügyben

Vágólapra másolva!
Szabó László Zsoltot nem szakmai okokból rendeltük haza canberrai diplomáciai posztjáról - mondta Kovács László külügyminiszter. Kovács közölte: Szabó hazarendelése korábbi tévéelnöki posztjával függ össze. A külügyminiszter hozzátette: elképzelhetetlennek tartja, hogy ne hallgatnák ki a volt tévéelnököt a tévé visszás gazdálkodását vizsgáló nyomozók.
Vágólapra másolva!

A hazarendelés előző beosztásával függ össze, hiszen egy olyan időszakban volt a Magyar Televízió elnöke, amikor az intézmény költségvetésében igen jelentős hiány keletkezett - mondta a külügyminiszter az MTI érdeklődésére. Az ausztráliai magyar nagykövetség kulturális attaséját, a Magyar Televízió volt elnökét egyéves kiküldetés után rendelte haza a külügyminiszter.

Kovács László közölte: elképzelhetetlennek tartja, hogy a televízió korábbi elnökét ne hallgassák meg azok, akik az ügyben vizsgálatot folytatnak. Nem tudom megítélni Szabó László Zsolt kulturális attaséként végzett munkáját, hiszen mindössze két hete vettem át a külügyminiszteri posztot - közölte a külügyminiszter. A diplomáciai vezető hozzáfűzte: természetesen sor kerül az attasé külügyi munkájának értékelésére is, de mostani hazarendelése korábbi tévéelnöki posztjával függ össze.

Pár nappal ezelőtt a külügyi államtitkár jelentette be, hogy "megkönnyítik" a rendőrség munkáját, azzal, hogy hazahívják Ausztráliából az exelnököt.

A hatóságok ismeretlen tettes ellen folytatnak nyomozást Haraszti Miklós és Pető Iván SZDSZ-képviselők tavaly februári feljelentése nyomán különféle gazdasági bűncselekmények alapos gyanúja miatt. A feljelentésben érintett időszakban - 1999 májusa és 2001 februárja között - Szabó László Zsolt elnöksége idején az MTV rekordösszegű, 20 milliárdos tartozást és 11 milliárdos éves hiányt produkált.

Korábban: