Lemondott Huszti a Nemzeti éléről

Huszti Péter nem vezeti tovább a Nemzeti Színházat, mert Görgey Gábor kultuszminiszter megkérte, ne pályázzon az igazgatói posztra. Huszti ügyvezető igazgatóként az év végéig irányította volna a színházat. A miniszter a pályázat elbírálásig nem nevez ki vezetőt a színház élére.

Huszti Péter szerda este lemondott a Nemzeti Színház ügyvezető igazgatói posztjáról. Ezt Görgey Gábor kulturális miniszter jelentette be. Husztit a kormányváltás után nevezte ki Görgey, a korábbi igazgató, Schwajda György lemondása után. Huszti kinevezése miatt a színházi szakma és az ellenzék is tiltakozott, mert nem pályázat útján került a Nemzeti élére. Ezért Görgey visszakozott, megígérte hogy lesz pályázat, és Huszti csak ügyvezető lehet december végéig.

Huszti azért sértődhetett meg véglegesen, mert a miniszter informálisan figyelmeztette, hogy nem lenne szerencsés, ha indulna a pályázaton, mert elfogultsággal vádolnák, ha megnyerné a kiírást. Huszti viszont abban a tudatban vállalta el az intézmény vezetését, hogy nem ügyvezetőnek, és hosszú távra nevezték ki.

Görgey a pályázat befejeződéséig már nem nevez ki új igazgatót. Szerinte ez a színház működését nem veszélyezteti, mert a 2002-es program már készen van. A pályázatok leadásának határideje augusztus 31-e. Az elbírálást azonban Huszti lemondása miatt felgyorsítják: december 31. helyett már szeptember végén vagy október elején új igazgatója lehet a Nemzeti Színháznak.

Korábban:

Mégis pályázattal döntenek a Nemzeti igazgatójáról

Huszti Péter a Nemzeti élén