Alapszabályt módosít a Fidesz Orbánért

Vágólapra másolva!
Szombati kongresszusán szavaz a Fidesz az alapszabály módosításáról. Ennek lényege, hogy Orbán Viktor volt miniszterelnök - bár nem tölt be hivatalosan semmilyen nevesített pozíciót a pártban - a következő négy évben automatikusan tagja legyen az elnökségnek. Emellett megvitatják a parlamenti választásokról szóló beszámolót.
Vágólapra másolva!

A Fidesz kongresszusának első napirendi pontja az elnökség beszámolója a parlamenti választásokról. Az írásbeli előterjesztést Pokorni Zoltán pártelnök egészíti ki szóban. A beszámolót a kongresszus vitatja meg és fogadja el.

Ezt követően várhatóan beszédet mond Wim van Velzen, az Európai Néppárt alelnöke és Schmitt Pál főpolgármester-jelölt, aki hivatalosan függetlenként indul, a Fidesz azonban támogatásáról biztosította. A kongresszuson részt vesz több határon túli magyar szervezet vezetője is.

A második napirendi pont az alapszabály módosítása. A módosítás lényege, hogy Orbán Viktor volt miniszterelnök az elkövetkező négy évben automatikusan tagja lesz az elnökségnek, annak ellenére, hogy hivatalosan semmilyen nevesített pozíciót nem tölt be. "A módosítás többi része a szervezet erősítését szolgálja" - mondta az [origo]-nak Farkas Attila sajtófőnök.

A zárszót Orbán Viktor mondja el.

Ajánlat: