Részben nyilvánosak lesznek az autópálya-szerződések

Vágólapra másolva!
A Magyar Fejlesztési Bank módosította álláspontját, és immár hajlandó bizonyos szerződéseket nyilvánosságra hozni - jelentette be az autópálya-építést finanszírozó állami bank jogi képviselője a Magyar Bálint által indított per kezdetén. Erre 15 napja van a pénzintézetnek, ha azonban azokat a szerződéseket továbbra is üzleti titokként kezeli, amelyekre az SZDSZ-es politikus kíváncsi, július 15-én ismét a bíróságon találják magukat.
Vágólapra másolva!

A Pesti Központi Kerületi Bíróságon elkezdődött az a per, amelyet ez év elején indított Magyar Bálint SZDSZ-es képviselő a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) ellen. A képviselő azt követően fordult a bírósághoz, hogy februárban az MFB akkori vezetése nem adott érdemi választ az autópálya finanszírozással kapcsolatos kérdéseire.

A bíróságon hétfőn elkezdődött per meglehet egyben az utolsó tárgyalási forduló is volt, ugyanis a kormányváltás után megváltozott vezetésű MFB immár nem zárkózik el teljesen a szerződések nyilvánosságra hozatalától - jelentette be a pénzintézet jogi képviselője, aki ugyanakkor azt is jelezte, hogy sok dokumentum üzleti titkot képez, ezért nem adják ki a jelenlegi oktatási miniszternek. Hogy mely szerződések képezhetnek titkot, az [origo]-nak nem árulta el az ügyvéd.

A bank 15 napot kapott rá, hogy eljuttassa az ominózus iratokat Magyar Bálintnak, aki annak alapján, hogy elégedett-e a papírokkal, eldöntheti, hogy visszalép a pertől, ha azonban nem kapja meg azokat az iratokat, amelyekre kíváncsi, július 15-én a bíróságon találkoznak. Magyar Bálint a bank által az autópálya és más útépítésekkel kapcsolatban kötött szerződésekre kíváncsi, amelyeket 1999-2001 között kötöttek.

Korábban:

Csak az SZDSZ akar vizsgálóbizottságokat