Az ügynöktörvény története 1990-től 2002-ig

A rendszerváltás egyik adósságának nevezhető, hogy nem lehet ismerni az előző rendszer besúgóit és titkos ügynökeit, csak néhány esetben, sokszor politikai támadás során derült ki valakiről, hogy a múltjában van takargatnivalója. Jelenleg csak átvilágítás létezik, nyilvános ügynöklista nem. A Medgyessy-ügy hozadékaként úgy tűnik, az MSZP támogatja az SZDSZ régi vágyát, hogy nyilvános lehetnek az ügynöklisták.

Arendszerváltás idején, az újonnan alakult ellenzéki pártok 1989-as megfigyelélése miatt kirobbant botrány, a Dunagate-ügy után vetődött fel először, hogy hozzák nyilvánosságra az előző rendszer titkos ügynökeinek névsorát, a Belügyminisztérium III-as főcsoportjához tartozó összes ügyosztályét. Akkor, 1990 januárjában, a Fidesz és az SZDSZ közösen szorgalmazta ezt. Ennek ellenére csak 1994-ben, az MDF-kormány utolsó évében fogadták el az ügynöktörvényt, amely a lista nyilvánosságra hozása helyett csak a politikai közszereplők átvilágításáról rendelkezett.

Korábban, még az ügynöktörvény megszületése előtt több képviselőt zsaroltak meg állítólagos érintettsége miatt, így például Torgyán József és Csurka István is kapott borítékot Antall József akkori miniszterelnöktől, Csurka el is ismerte, hogy beszervezték, de azt állította, hogy nem adott egy jelentést sem. Az ügynöktörvényt, amely az egyes fontos közbizalmi és közvélemény-formáló tisztséget betöltő személyek ellenőrzéséről szóló törvény nevet viseli most is, az Alkotmánybíróság még a megszületése évében, 1994 decemberében megsemmisítette, mivel diszkriminatívnak ítélte a vizsgálandó személyek körét, illetve nem gondoskodott a nyilvántartást felügyelő szervről.

1996-ban hozták meg az alkotmánybírósági határozat szellemének megfelelő jogszabályt, amely létrehozta a Történeti Hivatal, ahol a régi dokumentumokat őrzik. A törvényt az előző ciklusban kétszer is módosították: kiterjesztették az átvilágítandók körét a média szereplőire (helyi és országos médiumok vezetői, és mindazok, akik a közvélemény alakítására befolyást gyakorolnak), a bírákra és ügyészekre, így alaposan megnőtt az átvilágítandók száma, becslések szerint legalább ötezer főt érint.

A törvény hatálya alá azok tartoznak, akik a Belügyminisztérium III/III-as csoportfőnökségének dogoztak, vagy 1956-57-ben tagjai voltak a karhatalomnak (ÁVH), vagy korábban a Nyilaskeresztes Pártnak, illetve akik beosztásuknak köszönhetően jelentésekhez juthattak hozzá. Azok tekinthetőek érintetteknek, akik aláírták a beszervezési ívet és jelentéseket tettek, vagy pénzt, fizetést, jutalmat kaptak. Érintettek továbbá azok is, akik beosztásuknál fogva kaptatk titkos állambiztonsági jelentéseket.

A törvény szerint ellenőrizni kell, hogy a meghatározott tisztséget betöltők nem esnek-e a hatálya alá. Így vizsgálni kell a már említetteken kívül azokat, akiket az Országgyűlés választott meg, illetve akik az Országgyűlés vagy a köztársasági elnök előtt eskütételre kötelezettek. (Ezek szerint: a parlamenti képviselőket, a köztársasági elnököt, a kormány tagjait, az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökeit, az ombudsmanokat, az Alkotmánybíróság tagjait, a Legfelsőbb Bíróság elnökét és helyetteseit, a legfőbb ügyész és helyetteseit, az államtitkárokat, a Magyar Nemzeti Bank elnökét alelnökeit, a Jegybank Tanács elnökét és a Gazdasági Versenyhivatal elnöke és alelnökei).

Akit az átvilágító bírók érintettnek találnak azt felszólítják a lemondásra: aki megteszi ezt, annak nevét nem hozzák nyilvánosságra. Aki viszont úgy dönt, hogy marad a tisztségében, közzéteszik a nevét és érintettségét a Magyar Közlönyben és az MTI-ben. Többek között érintettnek találtatott Csehák Judit, Medgyessy Péter, Szűrös Mátyás, Gál Zoltán, Nyers Rezső, Horn Gyula, Vankó Magdolna és Keresztes K. Sándor.

A Medgyessy-ügy kapcsán (a miniszterelnök a III/II-es ügyosztályban volt szigorúan titkos tiszt) az SZDSZ-nek tizenkét éves vágya teljesülhet: az MSZP ígérete szerint támogatja az ügynöklisták nyilvánosságra hozását, kiterjesztve a III/I-es, III/II-es és III/IV-es ügyosztályon dolgozó tisztekre is.