Vonza visszaadta a szoláriumot

Vágólapra másolva!
Visszaszolgáltatta Vonza András volt földművelésügyi miniszter azokat a mobiltelefonokat, számítógépeket, szoláriumot, autót és bútorokat, amelyeket utolsó intézkedései között egykori és jövendőbeli munkahelyének utalt ki a tárcától mintegy 15 millió forint értékben.
Vágólapra másolva!

Vonza András visszaadta azokat a korábban személyes használatában lévő értéktárgyakat, amelyeket még miniszterként korábbi és jövendő munkahelyének, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Állat-egészségügyi Állomásnak utalt ki használatra. Mivel Vonza az állat-egészségügyi állomás vezetőjeként dolgozik tovább, így a minisztérium tulajdonában lévő tárgyakat továbbra is ő használhatta volna.

Korábban Németh Imre földművelésügyi miniszter azonban etikátlannak minősítette elődje cselekedetét, és elmondta, hogy a vagyontárgyak közül két mobiltelefon és két számítógép kivételével minden más használati tárgyat visszavár a minisztérium. Mivel az értéktárgyak végül visszakerültek, az ügynek nem lesznek további következményei - mondták a minisztériumban.

Vonza a minisztériumból egy Nissan Terrano terepjárót, hat mobiltelefont, két laptopot, egy szoláriumot, egy kondicionálógépet és egy félmillió forint értékű dohányzóasztalt vitt el. A tárgyak átadásáról a miniszter egyik utolsó hivatalos napján született intézkedés.

Korábban:

Vonza megtartotta állami szoláriumát