Vizet osztanak a kánikulában az autósoknak

Vágólapra másolva!
A szokatlanul nagy meleg miatt a dugókban rekedt autósoknak hétfőn vizet osztanak a Polgári Védelem munkatársai. A 35-40 fokban álldogáló autósok többek között a Moszkva téren, és az Astoriánál számíthatnak egy kis enyhülésre.
Vágólapra másolva!

Az időjárás-előrejelzések szerint hétfőre 40 fokos hőségre lehet számítani a fővárosban, ezért Demszky Gábor főpolgármester több intézkedést is hozott a nagy meleg miatt. Vasárnap és hétfőn négy budapesti fürdőbe a 18 év alattiak - ha szüleikkel mennek - ingyen mehetnek be. A Római, a Csillaghegyi, a dagály és a Paskál fürdőt egész nyáron minden hétköznap délután 16 órától a 18 év alattiak ingyen, a felnőttek féláron használhatják.

A szokatlanul nagy meleg miatt a dugókban rekedt autósoknak pedig hétfőn vizet osztanak a Polgári Védelem munkatársai. Az utósok a Moszkva téren, a Károly körút Astoriát érintő szakaszán, a Rákóczi út Baross tér és Blaha Lujza tér közötti szakaszán, és a Hungária körút felüljárójánál számíthatnak egy kis enyhülésre.

A kánikula miatt a fővárosban több locsolókocsi indul útnak, különös tekintettel a belvárosi és a lakótelepi utcákra, ahol a legkibírhatatlanabb a hőség.

Korábban:

Hétvégén jelentős lezárások a fővárosban