Vágólapra másolva!
A választások és az azt megelőző kampány időszakában megduplázódott az ORTT-hez beadott panaszok száma. A második negyedévben beérkezett panaszok közel egyharmadát a Magyar Televízió műsorai ellen nyújtották be.
Vágólapra másolva!

A Magyar Televízió, az ATV és a Magyar Rádió műsoraira panaszkodtak a legtöbben április 1. és június közepe között. Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) Panaszbizottságának soros elnöke, Könczöl László keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy 2002. második negyedévében kétszer annyi panasz érkezett hozzájuk, mint január és április között. A nagy szám egyértelműen azzal magyarázható, hogy ebben az időszakban folyt a kampányidőszak, és tartották az országgyűlési választásokat.

Az összesen 153 beadványból 114-et nézők, hallgatók küldtek. A választásokkal kapcsolatban 70 panasz érkezett, ebből 13 az április 9-i TF-rendezvényről, 9 pedig az április 13-i Kossuth téri megmozdulásról sugárzott műsorral kapcsolatban. A bizottság ezekben az esetekben nem adott helyt a kifogásnak. További 48 panaszt egyéb választási műsorokkal kapcsolatban kaptak. A 153 beadványból 47 az MTV, 21 az ATV, 20 a Magyar Rádió műsorai ellen érkezett.

Húsznál is több panasz érkezett az elmúlt időben egységes levelezőlapokon a bizottsághoz, amelyekben magánszemélyek a tévék, rádiók műsorában előforduló "öncélú erőszak és pornográfia" elleni fellépést kérik. Mivel nem neveztek meg sem műsorszámot, sem műsorszolgáltatót, a panaszokat elutasították. A Panaszbizottság soros elnöki tisztét júliustól dr. Szabó Ferenc látja el.

Korábban:

Online médiaszabályzási terv az ORTT-től