Nyolcszázmilliót kérnek a filmesek a kormánytól 

Vágólapra másolva!
A magyar mozgóképipar helyzetéről Görgey Gábor kulturális miniszter és László Csaba pénzügyminiszter július 4-én egyeztet a filmszakma képviselőivel. Bár a forgatások szezonja elkezdődött, pénz hiányában nem készül mozi Magyarországon.
Vágólapra másolva!

Pénz hiányában ma nem forognak filmek Magyarországon, a filmesek mintegy 6-800 millió forintot, gyorssegélyt remélnek a kormánytól. "Úgy tudom, hamarosan választ kapunk arra, hogy tud-e segíteni a kultusztárca" - mondta a Magyar Hírlapnak Barbalics Péter, a Magic Media producere, aki a filmelőkészítő bizottság tagjaként részt vett a filmtörvény előkészítésében. A független producerek is azt javasolták, a filmiparra fordítsák az éves bruttó nemzeti össztermék négy ezrelékét, ami ma mintegy hatmilliárd forintot jelent. "Az arányszám kerüljön bele mozgóképtörvénybe, hogy a támogatás automatikussá váljon, ne kelljen minden év végén azért imádkozni, hogy legyen jövőre is filmgyártás Magyarországon" - mondta Barbalics, aki a filmtörvény kapcsán hozzátette: hiába rakták le a törvény alapját, hiszen a mozgókép törvény még mindig nem született meg.