Vizsgálatot akar az MSZP Orbán ellen

Vágólapra másolva!
Még kedden vagy szerdán nyújtja be a parlamentben három szocialista képviselő, Simon Gábor, Szitka Péter és Török Zsolt azt az indítványt, amelyben vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményeznek Orbán Viktor volt miniszterelnök ellen.
Vágólapra másolva!

Török Zsolt kedden azt mondta: az indítványt a frakció mellett dolgozó szakértőkkel, jogászokkal még egyeztetik, és ennek befejeződése után fordulnak az Országgyűlés mentelmi, mandátumvizsgáló és összeférhetetlenségi bizottságához.

Az indítvány azt kívánja tisztázni, milyen összefüggésben van Orbán Viktor volt miniszterelnök vagyongyarapodása hivatalosan bevallott jövedelmével. "Bizonytalanság van Magyarországon azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor és családja milyen vagyongyarapodást ért el az elmúlt időszakban, és ezt jó lenne tisztázni" - nyilatkozta Török Zsolt.

Az MSZP képviselője elmondta: mivel az indítvány még nem született meg, nem tudja pontosan megmondani, milyen formában fogják azt előterjeszteni.

Orbán Viktor kedden hazugságnak és rágalomnak ítélte azt a feltételezést, hogy négyéves vagyongyarapodása nem áll összhangban bevallott jövedelmével. Az ex-kormányfő azt mondta, hogy a sajtóban megjelent feltételezések semmilyen ténnyel nem támaszthatóak alá.