Dávid Ibolya: sorsdöntő lehet a Medgyessy-bizottság

Vágólapra másolva!
Dávid Ibolya, az MDF elnöke csütörtökön találkozott Mádl Ferenccel, hogy a Medgyessy-ügy hatásairól beszéljenek. Dávid Ibolya a találkozó után elmondta: az üggyel kapcsolatban fontos tényekre deríthetne fényt az MDF által kezdeményezett bizottság, és aztán újra vissza kellene térni arra a kérdésre, hogy Medgyessy lemond-e, illetve megvonják-e tőle a bizalmat a koalíciós pártok.
Vágólapra másolva!

Dávid Ibolya, az MDF elnöke csütörtökön találkozott a köztársasági elnökkel, hogy a Medgyessy-ügyről beszéljenek. Dávid Ibolya a találkozó után elmondta: számára nem jogalkotási vagy közjogi kérdés a Medgyessy-ügy, hanem azt tartja fontosnak, hogy az érintett hogy reagál, lemond-e miniszterelnöki pozíciójáról.

Az MDF elnöke szerint egyrészt Medgyessy tekintélyéről, másrészt az ország megítéléséről van szó. Miután Medgyessy úgy döntött, hogy nem mond le, és a koalíciós pártok is kiálltak mellette, nem marad más hátra, mint megvizsgálni, hogy lehetnek-e olyan körülmények, melyek ezeket a döntéseket megváltoztathatják - mondta Dávid Ibolya, és hozzátette: ilyen tények attól a bizottságtól várhatók, amit az MDF kezdeményezett. A bizottság felállítását a szerdai négypárti egyeztetésen az MSZP és az SZDSZ is támogatta. Dávid Ibolya közölte: a bizottság fényt deríthet arra, hogy Medgyessy Péter múltja jelent-e nemzetbiztonsági kockázatot. A bizottság munkájának végeztével pedig vissza kell térni arra a kérdésre, hogy Medgyessy Péter lemond-e, illetve megvonják-e tőle a bizalmat a koalíciós pártok - mondta az MDF elnöke.

A köztársasági elnök a Medgyessy-ügy kapcsán a hét folyamán konzultált a parlamenti pártok vezetőivel és a miniszterelnökkel, várhatóan péntekre alakítja ki álláspontját. Csütörtökön - Dávid Ibolya után - Kuncze Gábor keresi fel a köztársasági elnököt, Medgyessy Péterrel pedig pénteken 15 órakor találkozik.

Korábban:

Medgyessyt védte az MSZP elnöke az államfőnél