Demszky megnyitotta a VII. melegfesztivált

Vágólapra másolva!
A meleg és leszbikus fesztivál eddigi történetében először nyitotta meg Budapest főpolgármestere a négy napig tartó rendezvényt. Demszky szeretné, ha Budapest sokszínű, toleráns főváros lenne. A holland koordinátor arról beszélt, hogy az EU bővítésekor figyelembe fogják venni a melegek magyarországi helyzetét is.
Vágólapra másolva!

Demszky Gábor nyitotta meg a VII. Meleg és Leszbikus Kulturális Fesztivált csütörtök este. A melegfesztivál történetében először fordult elő, hogy a szervezők felkérését elfogadva, Budapest főpolgármestere nyitotta meg a rendezvényt. A húsz percet késő Demszky Gábort üdvrivalgás fogadta a zsúfolásig megtelt Gutenberg Művelődési Otthonban.

Demszky a megnyitón azt mondta, hogy Budapest a sokszínűség és a tolerancia jegyében virágzott fel. "Én liberális politikus vagyok, az emberek jogainak és az individualizmusnak a tiszteletben tartását tekintem a legfontosabbnak" - mondta. "Olyan városért küzdök, amelyben minden ember felvállalhatja magát" - tette hozzá.

A főpolgármester azt mondta, hogy számít a melegekre és a leszbikusokra, a célja pedig az, hogy Budapest Közép-Európa fővárosa legyen. Elmondta, hogy úgy látja: a melegek egyre tudatosabban vállalják másságukat, hiába váltja ki ez esetenként az emberek rosszallását.

A fesztivál fő támogatója a Holland Királyság Nagykövetsége. A megnyitón a holland koordinátor azt mondta: "Ezekben a hetekben meleghullám söpör végig Európán, fesztiválokat rendeznek Moldovától a nyugat-európa nagyvárosokig. A melegmozgalom célja, hogy a melegek és leszbikusok is polgári házasság útján köthessék össze életüket."

Az Európai Unió emberi jogi kérdésnek tekinti a melegek megkülönböztetését, és az unió bővítése során ezt a kérdést is figyelembe fogják venni - mondta. Nemrégiben fogadták el az EU-ban az antidiszkriminációs törvényt, ami mindenütt, így a munkahelyeken is megtiltja a szexuális megkülönböztetést.

A fesztivál 4 napig, június 30-ig tart, különböző programokkal, rendezvényekkel.

Fotó: Barakonyi Szabolcs

Ajánlat: