Újra leszavazták a szavazólapok megőrzését

Vágólapra másolva!
Az alkotmányügyi bizottság csütörtöki ülésén elutasította annak az ellenzéki indítványnak a tárgysorozatba vételét, amelyben azt kezdeményezik: a választások szavazólapjait a jelenleg kötelező 90 nap helyett két évig őrizzék meg.
Vágólapra másolva!

Elutasította az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága csütörtöki ülésén annak az ellenzéki indítványnak a tárgysorozatba vételét, amelyben azt kezdeményezik, hogy a 2002. évi országgyűlési választások szavazólapjait a jelenleg kötelező 90 nap helyett két évig őrizzék meg.

A Fidesz három képviselője néhány héttel ezelőtt hasonló indítvánnyal élt, de akkor azt javasolták, hogy egy évig őrizzék meg a szavazólapokat. A második, csütörtökön elutasított javaslat beterjesztőihez ezúttal csatlakozott Balsai István, az MDF frakcióvezetője is.

Az önálló képviselői indítvány ismertetésékor a fideszes Szijjártó Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy a szavazatok újraszámlálásáért indított népi kezdeményezés sikeressége múlik az előterjesztés elfogadásán, mivel - ha nem fogadják el a javaslatot - megsemmisítik a szavazólapokat.

Korábban:

Nem módosítják a választási eljárásról szóló törvényt