Medgyessy kapott lehallgatási információkat

Vágólapra másolva!
Tóth Lajos egykori belügyi SZT tiszt, Medgyessy Péter kapcsolattartója azt mondta Az RTL Klub Akták című műsorában, hogy lehallgatták az IMF-delegáció tagjait és az így nyert információkat, amennyiben szükségenek látták, megosztották Medgyessyvel. Bizonyos információkat pedig az ő véleménye alapjá ítéltek meg.
Vágólapra másolva!

Újabb nyilatkozatot adott Tóth Lajos nyugalmazott alezredes, a Belügyminisztérium egykori szigorúan titkos állományú (SZT) tisztje, aki 1980 és 1982 között Medgyessy Péter kapcsolattartója volt. Ebben az időben a jelenlegi kormányfő már három éve állt a Belügyminisztérium szolgálatában. Tóth Lajos az akkor pénzügyminisztériumi alkalmazott beszervezéséről azt mondta, hogy a nemzetközi kapcsolatok főosztályán kellett találni egy megbízható embert és Medgyessy vállalkozott a feladatra. Az egykori összekötő azt állítja, hogy nem feltétlenül az akkor zajló Valutaalap (IMF) csatlakozási tárgyalások miatt volt szükség a megbízására. Nem folyamatosan foglalkoztatták, inkább alkalomadtán volt szükség a segítségére. Ha a politikai vagy belügyi vezetőknek szükségük volt valamilyen információra, akkor Tóth Lajos bement Medgyessyhez a Pénzügyminisztériumba és szóban kért tájékoztatást, amit meg is kapott. Alkalomadtán fordult elő, hogy írásban kértek tőle jelentést vagy elemzést valamiről.

Medgyessy kapott lehallgatott információkat

Medgyessy Péter konkrét munkájával kapcsolatban Tóth Lajos elmondta, hogy gyakran kértek tájékotatást a Politikai Bizottság, vagy a Központi Bizottság illetékes osztálya számára az IMF tárgyalások menetéről. Véleményt kellett mondania olyan információkről is, amelyeket mások szereztek az IMF delegációról. A Belügy ugyanis, mint kiderült, lehallgatta a delegáció tagjainak telefonbeszélgetéseit és poloskákat helyeztek el szállodai szobáikban. Így tudták meg, hogy egy adott tárgyalás után mint gondolnak a nyugatiak. Az így nyert információkat, amennyiben szükségesnek tartották, megosztották Medgyessy Péterrel, hogy ezzel segítsék a munkáját.

A szovjetek tudtak róla

Tóth Lajos megerősítette, hogy a tárgyalásokról szóló információkat nem adhatták ás a szovjeteknek, de ennek ellenére tudták, hogy történik. A BM-ben dolgozó egyik szovjet tanácsadó szobája például éppen Tóth Lajos irodája mellett volt. Ő például onnan tudta, hogy a szovjetek képben vannak, hogy a tancsadó gyakrán átment hozzá érdeklődni, hogy mi újság van ezen a téren.