Könnygázzal oszlatták a tömeget

Vágólapra másolva!
A Rákóczi úton, az Astoriánál ért véget az Erzsébet híd reggeli blokádjával kezdődött, majd délután a Kossuth téren folytatott és végül a fél városon át hömpölygő demonstráció a választási szavazatok újraszámlálásáért. A Kossuth térről este 9-re kiszorított tömeg a Bajcsy-Zsilinszky út, a Nyugati tér és a Blaha Lujza tér után a reggeli blokád színhelye, az Erzsébet híd felé vette az irányt. Amikor látszott, hogy újra az Erzsébet hídra tartanak, a rohamrendőrök kordona megindult, és az Astoriánál könnygázzal feloszlatták a tüntetőket. Megsérült egy tüntető nő és a Népszabadság fotóriportere, akit a dulakodás közben a rendőrök bántalmaztak. A fotós fejsérüléssel került kórházba. Éjfélre a rendőrök is visszahúzódtak, nyugalom lett a belvárosban.
Vágólapra másolva!

Forrás: ORIGO A Kossuth téren mintegy 3-4 ezer tüntető gyűlt össze. Az embereket a tér különböző távolabbi részei, az Alkotmány utca és a Vértanúk tere irányában tolták ki. A tüntetők csak kisebb ellenállást tanúsítottak, hagyták, hogy enyhe lökdösődéssel a rendőrök maguk előtt tolják őket. A hangzavar és a tiltakozás természetesen óriási volt.

Nézze meg az esti tüntetésen készült képeinket!javascript:an('http://www.origo.hu/adsminisites/blokad/index3.html','width=500,height=395,top=100,left=100,scrollbars=no');

A rendőrök bevetettek pszichológiai fegyvereket is, elrettentő felszerelésben is kivonultak kommandósok, néha váratlanul megjelent 10 pajzsos rohamosztagos, majd odébbálltak, és máshol tűntek fel. Sokan hazafelé indultak maguktól, ők azt kiabálták: "Visszajövünk!". Több hangadó a Lánchíd felé terelte a tömeget, ám a csoportok visszafordultak, és eredeti célpontjukat próbálják elérni. Mivel ez nem sikerült, a tüntetők leállították a Bajcsy-Zsilinszky út forgalmát, körbezártak egy trolit. Útvonalukon egyelőre kevés rendőr látható.

Forrás: ORIGO Nem sokkal később a tömeg a Nyugati felé vette útját, ismét járható lett a gépjárművek számára a Bajcsy-Zsilinszky út. A tüntetők megérkezvén a Nyugati térhez, ott zárták le a forgalmat, állnak a 4-es és 6-os villamosok, akárcsak az úttesten lévő gépjárművek. A Nyugatitól az Oktogon felé indult a tömeg, leállítva az úttesten közlekedő gépjárműveket. Onnan az Astoria felé vette útját a tömeg.

A Rákóczi úton, az Astoriánál ért véget a reggel óta tartó demonstráció a választási szavazatok újraszámlálásáért. Amikor látszott, hogy újra az Erzsébet hídra tartanak, a rendőrök az Astoriánál könnygázzal megkezdték oszlatni a tüntetőket.

Forrás: ORIGO

A rendőrök a Rákóczi úton bántalmazták a Népszabadság fotóriporterét, aki tudósított az eseményekről. A fotós fejsérüléssel került kórházba.

Előzmények

Egy negyed négy körül kezdődő, néhány perc után leállított erőszakos oszlatás-kísérlet után komoly rendőri erősítés érkezett a Kossuth térre. Három teherautóval és egy kisbusszal érkezett erősítés, a rendőrök füttykoncert közepette futólépésben indultak a tüntetők felé, de akció helyett csak a tüntetőket körbe vevő kordont erősítették. Az újonnan érkező rendőrök pajzsokkal és táskájukban gázálarccal érkeztek.

Várható volt, hogy a Vértanúk tere irányába próbálják majd kiszorítani az embereket, de a megerősített kordon sokáig nem mozdult. A négy óra körüli feszültség helyszíni tudósítónk szerint oldódott, a Földművelési Minisztérium árkádjai előtt már akár sétálgatni is lehetett, fél hatkor viszonylagos nyugalom volt a téren.

Forrás: ORIGO A Kossuth téren összegyűlt, tudósítónk becslése szerint mintegy 3 ezer ember az Erzsébet hídon letartóztatottak elengedését követeli, és a rendőri brutalitás ellen tüntet. A kormány lemondását is követelték. A rendőri csapatösszevonás negyed négykor kezdődött. Két figyelmeztetés után sem kezdett oszlani a tömeg, ez után kezdődött az első oszlatási kísérlet. Akkor többeket kiemeltek a tömegből, és elszállítottak. Néhány perces dulakodás után leállt az akció, és tárgyalni kezdtek az első sorban állók és a rendőrök. A rendőrség újra és újra felszólította az embereket, hogy menjenek haza.

A demonstrálók szerint a rendőrök brutálisan oszlatták fel a tömeget, fegyvert fogtak az emberekre. A Kossuth téren bejelentették az akció szervezői, hogy történtek miatt állampolgári engedetlenségi mozgalmat indítanak, nem tágítanak a térről, amíg a hídon őrizetbe vett társaikat szabadon nem engedik.

Forrás: ORIGO Az [origo] helyszínen tartózkodó munkatársa elmondta, hogy a 2-es villamos már órák óta nem járt, és az autóutat is elfoglalta a néhány száz demonstráló. Korábban a Parlament előtti téren a következő szlogeneket skandálták a tüntetők: "Vesszen a kormány!" "Hajrá, magyarok!" "Ria, ria, Hungária!" és "Új választást!" Délután kettő óra körülre elcsendesedtek, fokozatosan szabaddá tették az úttestet. Az emberek egy Szűz Máriát ábrázoló fehér zászlót követve indultak a tér füves része felé, a Rákóczi-szobor köré. Ott a kormány lemondását követelték, és azt skandálták, hogy "Vesszen Medgyessy!" Három óra körül a korábban a Parlament előtt éhségsztrájkoló, a szavazatok újraszámlálását követelő Wittner Mária felhívását osztogatták a téren. Negyed négytől Wittner beszédet mondott a Földművelési Minisztérium előtt, így az emberek ismét elfoglalták az úttestet. Egy villamos beragadt a térre, a Parlament főbejáratával szemben vesztegel. Wittner beszéde után kezdett farkasszemet nézni a tömeg az Alkotmány utca sarkánál az oda összpontosított rendőri erőkkel. Az oszlatás első kísérlete is itt indult.

Először három mikrobusznyi rendőr érkezett a Kossuth térre, majd az Alkotmány utca sarkára egy rendőrségi IFA futott be háromnegyed kettőkor. A rendőrök tisztes távolságból figyelték a demonstrálókat, majd több sorban felállva készültek fel az oszlatásra. Fél négy körül felszólították őket az azonnali távozásra, kényszerítő eszközök alkalmazásával fenyegetve.

A téren a tüntetés kezdetén megjelent Bencsik András, a Demokrata című jobboldali lap főszerkesztője. Hatalmas ováció fogadta, a tömeg köré gyülekezett. Korábban az Erzsébet hídon Makovecz Imre, az Orbán Viktor által is alapított Szövetség a Nemzetért nevű polgári kör egyik alapítója jelent meg, az ő érkezését is örömmel fogadták a demonstrálók.