Másfél milliárd magyarigazolványokra

Vágólapra másolva!
A kormány pénteki ülésén arról döntött, hogy 1,5 milliárd forintot biztosítanak a magyarigazolványok előállítására. Emellett növelik az igazolványok kiadásával foglalkozó ügyintézők számát is.
Vágólapra másolva!

Lamperth Mónika belügyminiszter a kormányülést követő sajtótájékoztatón ismertette: míg az Orbán-kormány havi 17 ezer igazolvány kiállításával számolt, valójában havi 74 ezer kérvény érkezett. Emiatt június 30-án elfogyott az igazolványok kiállítására szolgáló pénzügyi keret.

Lamperth arról is beszámolt, hogy öt közigazgatási hivatalban két fővel megemelik az igazolványok kiállításával foglalkozó tisztviselők számát. Budapesten - ahol a legnagyobb az érdeklődés - megnövelik a nyitvatartási időt, emellett július 15-től 3 helyett 9, majd augusztus elejétől 17 ügyintézőt állítanak munkába.