Orbán hazaérkezett Japánból

Vágólapra másolva!
Alkotmányos válság nem értelmezhető ellenzék és kormány viszonyában - közölte Orbán Viktor volt miniszterelnök, aki vasárnap kéthetes ázsiai tartózkodás után a Ferihegyi repülőtéren válaszolt újságírók kérdéseire. Orbán tagadta azt az állítás, mely szerint egykor a III/IV-es ügyosztálynak teljesített volna szolgálatot.
Vágólapra másolva!

Szavai szerint nem ismeri a Fidesz-Magyar Polgári Párt vezetőinek a Medgyessy-ügy kapcsán tett ilyen tartalmú nyilatkozatát, de addig nem kíván véleményt formálni, amíg nem beszélt velük. Alkotmányos válság Magyarországon az ellenzék és a kormánypártok szembenállása miatt nem tud kialakulni, hiszen
többségi kormányzás van, amelynek erőföltételei adottak - tette hozzá.

A csütörtöki fővárosi jogsértő demonstrációk kapcsán úgy nyilatkozott: egyetért a Fidesz és a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör nyilatkozatával. Orbán Viktor szerint inkább mulatságos, mint hízelgő, hogy minden valamirevaló társadalmi megmozdulás mögött a Fideszt és személyét vélik felfedezni; érdemes az embereket felnőttként kezelni, akiknek van véleményük, s tudják, hogy mit csinálnak.

Szólt arról is, hogy miután a jelenlegi polgári ellenzék a szavazatok újraszámlálása érdekében semmit sem tud tenni, a helyzet megoldásának kulcsa a kormányzó pártok kezében van. Magyarország polgárai felnőtt emberek, én mindenkit arra
kérek: olyan formában fejezze ki véleményét, hogy azzal ne lépje túl a törvény által biztosított kereteket - hangoztatta Orbán Viktor.

A Fidesz elnöke, Pokorni Zoltán lemondásával kapcsolatban a volt kormányfő azt közölte, hogy a Magyar Nemzet szombati számában megjelent interjúban elmondottakat tartja fent, miszerint a helyzetet megismerve úgy látja, sem politikai, sem erkölcsi kényszer nem volt a lemondásra.

A személyét ért támadások kapcsán, miszerint egyes információk szerint egykor a Belügyminisztérium III/IV-es főcsoportfőnökségének munkálkodott, azt hangsúlyozta: soha, semmilyen ügyosztálynak nem volt tagja, ez egy újabb, sorrendben a negyedik lejáratási kísérlet ellene ebben a félévben.

A Medgyessy-ügy kapcsán a volt miniszterelnök nem kívánt nyilatkozni, mert mint mondta: a mindenkori kormányfőhöz csakis tettei alapján szeretne viszonyulni, azaz amit tesz, mennyiben szolgálja a polgárok érdekeit.

Egy másik kérdés kapcsán azon véleményének adott hangot, hogy meggondolatlan volt a kormány előterjesztése Horn Gyula volt miniszterelnök kitüntetésével kapcsolatban. Hangsúlyozta, hogy a Magyar Köztársaság, a demokrácia 56-os talapzaton áll. A köztársasági elnöknek kötelessége, hogy ezeket az eszméket megvédje és megőrizze - fejtette ki. Hozzáfűzte: a köztársasági elnöknek kötelessége az is, hogy a szabadság és a nemzeti függetlenség oldalán elesettek, a kivégzettek, a börtönre ítéltek emlékét megvédje, és a ma életben lévő 56-osok tiszteletét biztosítsa. Azon meggyőződésének adott hangot: miután az elnök a köztársaság legfőbb erkölcsi tekintélye, ezért nem tehetett mást. Ez az ügy senkinek nem jó; kényelmetlen helyzetbe hozta a köztársasági elnököt, lehetetlen helyzetbe - teljesen feleslegesen - Horn Gyulát, illetve a kormányt is - fejtette ki.

Kérdésre válaszolva közölte azt is, igyekszik részt venni a parlamenti munkában, azonban örül annak, hogy néhány napot pihenni tudott, amire még mindig szüksége lenne.

Orbán Viktor az áprilisi, soron következő tisztújító Fidesz-kongresszus kapcsán kijelentette, hogy semmilyen pártpolitikai tisztség betöltését nem tervezi, éppen elég feladata van.

A volt miniszterelnök ázsiai tartózkodása során találkozott a dél-koreai ellenzék vezetőjével, a külügy- és a kereskedelmi miniszterrel, illetve több multinacionális cég, így a Hyundai és a Samsung vezetőivel. Ennek kapcsán megjegyezte: a Samsung döntött arról, hogy jelenleg Spanyolországban lévő videomagnó-összeszerelő üzemét Magyarországra telepíti.