Vágólapra másolva!
Font Sándor, az MDF frakcióvezető-helyettese nyilvános bocsánatkérést vár Józsa István MSZP-s képviselőtől, amiért illetlen módon beszólt neki egy felszólalása közben. Józsa szerint nem történt ilyen, de Font szerint van bizonyíték.
Vágólapra másolva!

Font Sándor, az MDF frakcióvezető-helyettese kedden Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez interpellált. A viszontválasz alatt szerinte az egyik MSZP-s képviselő "anyád!" bekiabálását hallotta. Az illetőt nem tudta azonosítani, ám fideszes képviselőtársai szerint egyértelműen Józsa István MSZP-s képviselőtől származott a megjegyzés. A képviselő ebben a ciklusban először jutott be a parlamentbe, eddig még egyszer sem szólalt fel. "El is neveztük ezt a bekiabálást a szűzbeszédjének" - mondta az [origo]-nak Font.

A hivatalos jegyzőkönyv még nem készült el, a képviselő szerint azért, mert a szocialista jegyző még nem hitelesítette. A szöveget azonban már elkérte, és ez alapján állítja: a jegyzőkönyv is egyértelműen tartalmazza, hogy az egyik szocialista képviselő mit kiabált be - nevet azonban nem említettek. Szili Katalin házelnök is rendre utasította a képviselőt, bár megjegyezte, hogy nem tudja, ki az, de hallotta a bekiabálást. A plenáris ülésről készült videofelvételen pedig az látszik - ismertette Font az [origo]-nak -, hogy a bekiabálás idején (amely szintén hallható a videón) Glattfelder Béla fideszes politikus ránéz a vele szemközt ülő szocialista képviselőre, majd Szili Katalin házelnökhöz fordul, és kéri, hogy név szerint is utasítsák rendre a bekiabáló képviselőt.

Font elmondta: Galettfelder Béla szerint Józsa Istvántól származik az ominózus beszólás. Csütörtök reggel egy televíziós műsorban azonban az MSZP frakcióvezető-helyettese azt mondta az MDF-es képviselőnek, hogy a jegyzőkönyv módosítását kérik, mivel valótlan információt tartalmaz - közölte a képviselő.

Font csupán bocsánatkérést vár, bírósághoz nem fordulna a megjegyzés miatt.