Terv készül a kórházak konszolidációjára

Vágólapra másolva!
A debreceni klinikák kivételével súlyos anyagi gondokkal küzdenek az orvosegyetemekhez tartozó gyógyító helyek. Az egészségügyi minisztérium ennek ellenére nem szándékozik kivételezni ezekkel az intézményekkel, számos kórháznak vannak ugyanis hasonló problémái, őszre becslések szerint a tízmilliárd forintot is meghaladja összadósságuk. A szaktárcánál a tervek szerint még e hónap végére elkészül az átfogó konszolidációs program.
Vágólapra másolva!

Ad hoc bizottságot hozott létre az egészségügyi, illetve az oktatási minisztérium az orvosegyetemekkel kapcsolatos akut problémák megoldására. A dolgozók bérfejlesztése mellett a klinikákon az egyik legégetőbb gond az eladósodás. A négy orvosegyetem közül ugyanis a debreceni ma már az egyetlen, ahol nem alakult ki csődhelyzet, a gazdálkodás körülményeire azonban itt is rendkívül kedvezőtlen tendenciák hatnak - mondta az egészségügyi tárca helyettes államtitkára, Rácz Jenő. Budapesten és Szegeden viszont már hosszú ideje súlyos anyagi gondokkal küzd, de már a pécsi egyetemet is elérte a csőd. A Semmelweis Egyetem annak ellenére másfél milliárdos tartozást görget maga előtt, hogy már csődbiztost is kirendeltek az intézménybe, a pécsi és a szegedi orvosegyetemen is 700-800 millió forint körüli az adósság.

Mindezek ellenére sem lehet szó feltétel nélküli és azonnali konszolidációjukról. A szaktárca ugyanis ragaszkodik ahhoz a tervéhez, hogy az adósságrendezésre csak az intézmények átalakításával, modernizációjával, illetve a társadalombiztosítási finanszírozási rendszer korrekciójával együtt kerülhet sor - mondta Rácz Jenő. Ráadásul úgy, hogy az az egész ellátórendszert érintse.

Az orvosegyetemekkel azért sem lehet kivételezni - magyarázta a helyettes államtitkár -, mert rajtuk kívül számos kórház küzd súlyos anyagi gondokkal. Becslések szerint őszre a tízmilliárd forintot is meghaladhatja az intézmények tartozása, döntően a beszállítók, ezen belül is a gyógyszercégek felé. Az persze nem kizárt, hogy a működési zavarok elhárítására valamilyen gyorssegélyt kapjanak az orvosegyetemek, erről azonban csak a tulajdonos, az oktatási tárca dönthet.

A kórházak konszolidációs programja a tervek szerint még e hónap végére elkészül az egészségügyi minisztériumban. Rácz Jenő nem titkolta, hogy az intézmények továbbra se számíthatnak arra, hogy minden feltétel nélkül rendezik adósságaikat a központi költségvetésből. Ez több szempontból sem lenne szerencsés, ahogyan az 1996-os hasonló akció sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A programban részt vevőktől mindenképpen megkívánják majd, legalább ötéves stratégiai koncepcióval rendelkezzenek, s vállaljanak garanciát arra, hogy intézményükben nem termelődik újra az adósságállomány. Ennek érdekében igyekeznek a költségekhez jobban igazodó finanszírozási rendszert kialakítani, sok esetben ugyanis az az alapvető gond, hogy a biztosítótól kapott bevételek nem fedezik a gyógyításra fordított kiadásokat. A konszolidációért cserébe áldozatokat is kell majd hozniuk a kórházaknak, sokhelyütt ugyanis a rossz struktúra, a kihasználatlan kapacitások és a szervezetlenség is közrejátszik a kedvezőtlen gazdálkodási helyzetben, amit a talpraállás érdekében mind fel kell majd számolni.