Ismét tűz volt a Hortobágyon

Vágólapra másolva!
Újra meggyulladt a száraz növényzet a Hortobágyon. A nagy erőkkel a helyszínre vonuló tűzoltók eloltották az 5 hektáron égő gyepet és nádast, majd megkezdték a tűz okának megállapítását.
Vágólapra másolva!

Ismét lángra kapott a Hortobágy. A mintegy öt hektárra kiterjedt tüzet délután 5 óra körül sikerült eloltani - tájékoztatta az [origo]-t a Hajdú-Bihar megyei tűzoltóság ügyeletese.

A tűzoltók öt kocsival mentek a helyszínre, ami az átlagosnál nagyobb erőt képvisel. Az 5 fokozatú skálából, 3-as fokozatú volt a veszélyhelyzet. A tűzoltóságnak azért is kellett különös figyelemmel lenne a tűzre, mert a közelben található egy benzinkút és egy autógáztöltő-telep.

Az oltás után megkezdték az ilyenkor szokásos utómunkálatokat, és a tűz okának megállapítását. A kár felmérése is folyik.

Az izzó vastag zsombékosban még akár hajnalig is eltarthatnak az utómunkálatok - mondta el az MTI-nek a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletvezetője, Tóth Zoltán.

A 33-as számú főút melletti tűz miatt a település nincs veszélyben, és megakadályozták azt is, hogy a tűz a benzinkút felé terjedjen. A szakember szerint a gyep- és nádtűz legfeljebb hét hektár területre terjedt ki.

Cseri Géza, Hortobágy polgármestere az MTI-nek elmondta: a tűz eloltását követően a szél a parazsat a borsósi tározó felé vitte. "A kiszáradt és nem használt tározóban térdig érő gaz van, ezért rendkívüli helyzetet teremtene, ha az meggyulladna" - mondta. A polgármester szombaton este hat órakor elrendelte, hogy a Hortobágy folyóból kezdjék el elárasztani a tározót.