Rálőttek a vámost elsodró autósra

Vágólapra másolva!
El akarta kerülni az ellenőrzést, ezért megpróbált elmenekülni egy autós a vámosok elől Bátonyterenyén. Az egyik vámos könnyebben megsérült, amikor az ellenőrzés során a sofőr a kocsival elsodorta, erre a másik háromszor rálőtt a kocsira. A menekülő először egérutat nyert, de később elfogták.
Vágólapra másolva!

Lövésekkel próbált megállítani csütörtökön Bátonyterenyén egy ellenőrzés elől menekülő autóst egy vámos, miután társát a férfi elsodorta kocsijával.

Pintér Gyula, a bátonyterenyei rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője elmondta, hogy a férfi ellen korábban jövedéki visszaélés miatt már folyt eljárás, kocsiját csütörtökön állították meg a vámosok. Az ellenőrzéskor az egyik vámos épp ki akarta nyitni a kocsi ajtaját, amikor a vezető gázt adott, és elsodorta, ezért könnyebb horzsolásos sérüléseket szenvedett.

Kollégája eközben három lövést adott le az autó kerekeire, de a golyók a rendszámtáblát találták el. A menekülő autóst egy szabadnapos rendőr is igyekezett feltartani, sikertelenül. A férfit végül Bátonyterenyén fogták el, a rendőrség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt eljárást indított ellene.