Kétszáznyolcvanegy fiatal sakkozott Miskolcon

A korcsoportos nemzeti sakkbajnokságot a Miskolc Város Sakkozó Ifjúságáért Alapítvány rendezte meg. A rendezés jogát pályázat útján elnyert alapítvány Miskolc-egyetemvárosban sikeres versenyt szervezett. Az öt-öt leány és fiú korcsoportban ifjúsági sakkozásunk 281 résztvevője versengett a bajnoki címekért, a korcsoportos világversenyeken való részvétel jogáért s a minél jobb helyezésekért.

Ifjúsági sakkozásunk hagyományos seregszemléjének először volt házigazdája Miskolc. A Miskolc Város Sakkozó Ifjúságáért Alapítvány nagyszerű pályázattal nyerte el a korcsoportos bajnokság megrendezésének jogát.

Az egyes korcsoportok bajnokai képviselik a magyar sakkozást a krétai világbajnokságon, a második helyezettek Peniscolán (Spanyolország), az Európa-bajnokságon szerepelnek. A tavalyi esztendő ifjúsági sakkozásunk számára fényes sikereket hozott, Ács Péter junior világbajnoki címet szerzett. Erdős Viktor a korcsoportos világbajnokságon a 14 évesek mezőnyében nyert világbajnoki címet, Fodor Tamás a 10 évesek mezőnyében diadalmaskodott, Gonda László a 14 éveseknél bronzérmes lett.

Az egyes korcsoportok versenyében kevés meglepetés született, az esélyesek itt-ott hullámzó teljesítménnyel, de az élen végeztek. A kilencfordulós svájci rendszerű viadalon kiemelkedően szerepelt a 18 éves fiúknál a nagykanizsai Flumbort András, mindössze fél pontot hullajtott el. Gond nélkül ünnepelhette újabb bajnoki címét a 12 éves leányoknál Ignácz Mária. A fiúknál korcsoportot váltva a világbajnok Fodor Tamás csak második lett, de ne felejtsük el, hogy tavaly a bajnokságról egy hetedik hellyel a zsebében utazott Oropesa del Maarba. (A szabályok szerint a bajnokok a rendező ország költségein játszanak, de extra helyeket is biztosítanak, ekkor már a tetemes részvételi költségek a versenyzőket terhelik.)

Nagy csata dúlt a bajnokság egyik fénypontjának számító 14 éves fiúk mezőnyében. Élő-pontszáma alapján a legesélyesebb Boros Dénes ötös nyerősorozattal kezdett, de a rangadót Gonda Lászlóval szemben drámai csatában elbukta. Gonda kicsit bukdácsolt, rendszeresen meggyűlt a baja a gondolkodási idővel, de megbirkózott a feladattal. Taroltak a paksiak a 16 éves korcsoportban, Papp Gábor csak örülhetett annak, hogy Erdős Viktor már biztos résztvevőként más versenyen játszott, Tóth Lili kezdeti bizonytalankodás után megvédte bajnoki címét.

Nagy küzdelem után dőlt el a 10 éves fiúk versenye, az ötös nyerősorozattal induló Szabó Leon a hetedi körben rangadót vesztett. Bajnoki címét a váci Prohászka Péternek is köszönhette, aki sötéttel győzte le a záró fordulóban Istvanovszky Martint. A Miskolci Sakkiskola így ritka szép sikert ünnepelhetett, bajnoki címet és ezüstérmet szereztek.

A bajnokság lebonyolításának egyik sarkalatos pontja volt az időbeosztás. A résztvevők közül sokan már a FIDE időbeosztása szerint versenyeznek, a lépésenként kapott 30 másodperces bónuszidő mellett. A hagyományos sakkórával lebonyolított tornán azonban sokaknak meggyűlt a bajuk a rohanó órával, hogy miként osszák be idejüket. A teljes játszmára kapott két óra többeknek túl sok, másoknak túl kevés volt. A FIDE novemberi bledi kongresszusi remélhetőleg végre pontot tesz az áldatlan vita végére, milyen órával és milyen időbeosztással kell a versenyeket megrendezni.  

Leányok 10 éves korcsoport:

1.  Erdős Boglárka 8,5 pont  Makó SVSE,  edző: Erdős Viktor
2.  Szabó Noémi  8,  Székesfehérvári SE, edző: Botos Ferenc
3.  Csathó Lotti 7, Király Sakk SE Dunaújváros, edző: Katona Ferenc
4.  Jámbor Zsuzsanna 5,5, Vasútépítő Törekvés SE
5.  Huszár Georgina 5,5, Szabadegyháza
6.  Hönsch Kamilla 5, Szentendrei Sakkiskola
21 induló

Fiúk 10 éves korcsoport:

1.  Szabó Leon  7,5 pont, Első Miskolci Sakkiskola, edző: Ács Gábor
2.  Papp Ábel 7,5, Első Miskolci Sakkiskola, edző: Makra Gábor
3.  Istvanovszky Martin 7, Garancia SE Salgótarján, edző: Frink Ferenc
4.  Prohászka Péter 7, Pénzügyőr SE
5.  Fodor Ádám 6, ASE Paks
6.  Veszprémi András 6, Szentendrei Sakkiskola
45 induló

Leányok 12 éves korcsoport:

1. Ignácz Mária 8 pont, Csepeli TK, edző: ifj. Szöllősi László
2. Balsai Nikolett 7, Hevesi SE, edző: Papp Z. Csaba
3.  Kiss Kinga 6, Tabán Spartacus, edző: Németh Zoltán
4.  Bíró Mária 5,5, Statisztika PSC
5.  Szekeres Nóra 5,5 Haladás VSE Szombathely
6.  Dudás Eszter 5,5 MÁV Előre Székesfehérvár
20 résztvevő

Fiúk 12 éves korcsoport:

1. Bérczes Dávid 7,5 pont, PMSE Antenna Hungária, edző: Orsó Miklós
2. Fodor Tamás 7, ASE Paks, edző: Mészáros Gyula
3. Pap Gyula 6,5, Decs KSE, edző: Molnár Béla
4. Kiss Lajos 6,5, Koppány SE Tamási
5. Gyarmati János 6, Tapolca VSE
6. Izsó Dániel 6, Statisztika PSC
Negyvenhat résztvevő

Leányok 14 éves korcsoport:

1. Horváth Orsolya 8 pont, Haladás VSE Szombathely, edző: Kiss Attila
2. Remete Zsuzsa 6,5, Haladás VSE Szombathely, edző: Kiss Attila
3. Solyómvári Roxanne 6, Haladás VSE Szombathely, edző: Soponyai Tamás
4. Harsányi Kinga 6, Mosonmagyaróvár
5. Révész Kinga 5,5, Barcza-BEAC
6. Dvornitzky Bea 5,5, Barcza-BEAC
Huszonegy résztvevő

Fiúk 14 éves korcsoport:

1. Gonda László 8 pont, Dunaharaszti MTK, edző: Lukács Péter
2. Boros Dénes 7,5, Barcza-BEAC, edző: Varga Péter
3. Bánusz Tamás 6,5, Kármin SE Pécs, edző: Krizsány László
4. Szabó Krisztián 6,5, ASE Paks
5. Horváth László 6, Hódmezővásárhely
6. Radnai Ádám 6, Barcza-BEAC
Negyvennégy résztvevő

Leányok 16 éves korcsoport:

1. Tóth Lili 7,5, ASE Paks, edző: Mészáros Gyula
2. Bolváry Tamara 7, Kecskemét, edző: Marosi Csaba
3. Rudolf Anna 6,5, Decs KSE, edző: Molnár Béla
4. Schneider Veronika 5,5, Statisztika PSC
5. Takó Helga 5,5, Arborétum Szombathely
6. Juhász Zsuzsanna 5, Csepeli TK
Tizenkilenc résztvevő

Fiúk 16 éves korcsoport:

1. Papp Gábor 7 pont, ASE Paks, edző: Molnár Béla
2. Zentai György 6,5, Statistika PSC, edző: Horváth Csaba
3. Sebestyén Balázs 6, Decs KSE, edző: Mészáros Gyula
4. Németh Miklós 6, Haladás VSE Szombathely
5. Sipos István 6, Statisztika PSC
6. Popovics Ádám 6, Hajdúböszörmény SE
Harminckét résztvevő

Leányok 18 éves korcsoport:

1. Papp Judit 6,5 pont, ASE Paks, edző: Molnár Béla
2. Simon Zsuzsa 5,5, ASE Paks, edző: Mészáros Gyula
3. Hidegh Eszter 5,5, Sárospatak, edző: Kiss Pál
4. Medvegy Judit 4,5, Statisztika PSC
5. Stark Ágnes 4,5, ÁTTE
6. Remete Eszter 4, Haladás VSE Szombathely
Kilenc résztvevő

Fiúk 18 éves korcsoport:

1. Flumbort András 8,5 pont, Nagykanizsai Tungsram SK, edző: Ribli Zoltán
2. Mészáros Tamás 7, Csuti SK Zalaegerszeg, edző: Horváth Gyula
3. Kovács Márton 6, Hajdúböszörmény SE, edző: Gál József
4. Erdélyi Zombor 6, HÜSI SC
5. Leviczky Tibor 5,5, Mátra SE Gyöngyös
6. Könnyű János 5, SESE
Huszonnégy résztvevő

Verőci Zsuzsa