Augusztus 20-a: Elton John és öröm égen-földön

Vágólapra másolva!
Az augusztus 20-i ünnepségeket a közbeszerzési pályázaton olcsóbb ajánlatot tevő cég rendezheti - jelentette be a kormányszóvivő. A Multimedia Concerts Kft. a város minden pontjáról látható, körpanorámás tűzijátékot, ingyen Elton John-koncertet és hagyományos délelőtti légiparádét ígér. Tűzijáték lesz minden megyeszékhelyen is.
Vágólapra másolva!

A Multimedia Concerts Kft. rendezi az augusztus 20-i ünnepségeket. A cég nyerte el a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) által kiírt közbeszerzési pályázatot. A meghívott négy cég közül kettő, a Multimédia Koncert Kft. és a Koncert és Média Kft. adott be pályázati anyagot.

Az állami ünnepségekre a kormány 495 millió forintot költ. Ez az összeg negyven százalékkal, 200 millió forinttal, kevesebb, mint amekkorát tavaly fordítottak a rendezvényekre - mondta kedden, a döntés után a kormányszóvivő. A MeH által delegált bizottság - Gál J. Zoltán körmányszóvivő elnökletével - az olcsóbb ajánlatot tevő céget választotta. Gál J. közölte, az ünnep mottója: öröm, ünnep, földön, égen, együtt a családdal, együtt a nemzettel.

Huszadikán délelőtt látványos légiparádét rendeznek többek között Besenyei Péter műrepülő részvételével, a Roosevelt téren a Nemzeti Filharmonikusok nagyszabású komolyzenei koncertet adnak.

A fővároson kívül az ország nagyvárosaiban, minden megyeszékhelyen ünnepségek lesznek, tűzijátékkal. A budapesti tűzijáték rakétáit idén ismét a Citadelláról lövik fel. A körpanorámás tűzijáték a város szinte minden pontjáról látható lesz. Tavaly a Duna-part több pontjáról és hajókról indultak a rakéták.

A tűzijátékot követően Elton John ad ingyenes koncertet. A brit popsztár nem koncertkörúton van, kizárólag augusztus 20-ára érkezik a magyar fővárosba; a koncert költségeit szponzorok, nagyobb cégek fedezik.