BKV-ellenőr harapott meg egy utast

Vágólapra másolva!
Érthetetlen okból egy utasra támadt egy BKV-ellenőr a Hősök terén. A kisföldalattin szolgálatot teljesítő jegyellenőr megharapta a bérletét kereső hölgyet, és hátracsavarta hüvelykujját. A nőt meg kellett műteni, az ügyet a rendőrség vizsgálja.
Vágólapra másolva!

A kisföldalatti Hősők téri állomásán szállt le az a hölgy, akit az ott dolgozó ellenőrök egyike megtámadott. A hölgy éppen bérletét akarta elővenni, amikor az egyik női jegyvizsgáló egyszer csak ki akarta tépni a kezéből a tárcát. Az erőszaknak ellenálló utast aztán a dulakodás során az alkarján megharapta az ellenőr, majd hátracsavarta a hüvelykujját.

A hölgy ezután menekülőre fogta és tárcáját hátrahagyva felrohant a lépcsőn, ahol épp jött egy rendőr. Az egyenruhás azon melegében fel is vette a jegyzőkönyvet az incidensről, az ügyben vizsgálat is indul.

A sérült utas maga tájékoztatta a Magyar Hírlapot az esetről, elmondta, hogy sebesülése miatt meg is kellett műteni kezét. A hölgy attól tart, hogy a BKV megpróbálja elhallgatni az ügyet. Az esetnek állítólag volt egy szemtanúja, aki vállalja a tanúskodást. A Magyar Hírlap senkit nem tudott elérni a BKV-nál az eset miatt, egy nevének elhallgatását kérő munkatárs csak annyit közölt, tudnak arról, hogy "utastámadás" történt.