Torgyán fütyül a fizetési határidőre

Annak ellenére nem adja oda székházát a kisgazdapárt Szeremley Hubának, hogy a borász télen 200 milliós foglalót adott a pártnak. A foglalót a földhivatal bejegyzése szerint ebben az esetben július 31-ig vissza kellett volna fizetni, Torgyán József pártelnök azonban azt állítja: a határidő csak egy év múlva jár le, addig pedig fizetnek. Szeremley a bírósághoz fordult.

 

Sorban állnak a vevők a kisgazdapárt Belgrád rakparti székházáért. Torgyán József pártelnök az [origo]-nak elmondta, hogy a napokban 880 milliós ajánlatot kapott az épületre, egy ügynökség munkatársa pedig azt mondta neki, hogy 1 milliárd 200 millió forintért tud vevőt a palotára.

Így Szeremley Huba, Nigériából hazatelepült borász, aki tavaly év végén kötött adásvételi szerződést az épületre Torgyán Józseffel, 700 millióért nem kaphatja meg azt - mondta a pártelnök. A vevő a  szerződéskötéskor 200 millió forint foglalót is adott. Amennyiben a párt eláll az eladástól, Torgyán szerint 2003., míg Szeremley szerint 2002. július 31-ig vissza kell fizetni a pénzt.

Szeremley nem tudta bejegyeztetni nevét a tulajdoni lapra, mert ahhoz még hiányzik egy dokumentum, amit Torgyán nem ad át neki. Torgyán József csütörtökön közölte, hogy nem született olyan szerződés, amire Szeremley hivatkozik, a 200 milliós kölcsönt pedig 2003 július 31-ig visszafizetik a borásznak. Torgyán szerint ez a hivatalos határidő. Szeremley Huba ugyanakkor az [origo]-nak azt mondta, hogy a földhivatali bejegyzés szerint 2002. július 31-éig kell visszafizetni a foglalót.

Különösnek találta azt is, hogy a pártelnök kölcsönként említette a 200 milliót, és elmondta, hogy a kölcsönszerződésnek is megvan a maga formája, ilyent pedig nem kötöttek. Szeremley nem kíván bizonygatni, "mindössze meg kell nézni, hogy mi áll a papírokban" - mondta.

Szeremley Huba az [origo]-nak azt mondta: már bírósághoz fordult a földhivatali bejegyeztetés ügyében. Amint ez megtörtént, három napon belül átutalja a vételárból még járó 500 millió forintot a pártnak. Hozzátette: az épület birtokbavételéről már korábban megállapodtak, ennek értelmében legkésőbb az év végére kiköltözik a párt az épületből. A borász szerint Torgyán csalást követ el, ha csak azért nem adja át a székházat, mert időközben jobb ajánlatot kapott az épületre.

Az FKGP kiesett a parlamentből, és elesett az állami támogatástól. A borász korábban azt mondta az [origo]-nak, hogy az ügyben kész bírósághoz fordulni, és semmi esélyt nem lát arra, hogy a kisgazdák visszaadják a foglalót.

Fotó: Barakonyi Szabolcs

KAPCSOLÓDÓ CIKK