Utolsó szemle a Citadella-teraszon

Vágólapra másolva!
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal csütörtökön határozatban küldi el azt az időpontot a Citadella 4U Kft.-hez, amikor megkezdik a hatósági bontást. Az időpont addig nem nyilvános, amíg erről az építtető cég nem értesült.
Vágólapra másolva!

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal csütörtökön helyszíni szemlét tartott a Citadella lődombon, hogy meggyőződjenek róla, a Citadella-terasz építtetője eleget tett-e határozatuknak, melyben a terasz bontására szólították fel. Mivel a Citadella 4U Kft. az előírt határidőn belül nem végezte el a bontást, sőt meg sem kezdte, a hivatal határozatot hozott, melyben megjelölte azt a napot, amikor a hatósági bontást megkezdik. Ezt az időpontot csak akkor hozhatják nyilvánosságra, amikor a Citadella 4U átvette az erről szóló határozatot, ugyanis az építtető cégnek biztosítani kell, hogy ne a sajtóból értesüljön erről. Ha a megjelölt időpontig sem kezdi meg a bontást az építtető, a hivatal által felkért cég, a megjelölt napon megkezdi az illegálisan felépített kávézó és mellékhelyiségek bontását.