Demszky-Schmitt vita a környezetvédelem miatt

Vágólapra másolva!
Schmitt Pál jobboldali főpolgármester-jelölt csütörtökön megállapodást írt alá a Levegő Munkacsoporttal, amelyben vállalja, hogy a környezetvédelmet kiemelt ügyként kezeli, nem épít be zöldterületeket. Demszky Gábor főpolgármester az aláírás után azonnal támadásba lendült: értelmezése szerint Schmitt a megállapodásban azt is vállalta, hogy lebontatna utakat, nem építene újabb hidakat, viszont útdíjat vezetne be.
Vágólapra másolva!

A környezetvédelemnek új, megkülönböztetett bánásmódot kell élveznie a jövőben Budapesten - mondta Schmitt Pál, a parlamenti ellenzék által támogatott főpolgármester-jelölt csütörtökön. Schmitt ezért együttműködési megállapodást írt alá a főváros 2002-2006 közötti környezetvédelmi programjának megvalósításáról Lukács Andrással, a Levegő Munkacsoport vezetőjével.

A megállapodás szerint Schmitt Pál vállalja, hogy Budapesten egyetlen zöldterületet sem szüntet meg, ugyanakkor minél több új felületet alakít ki. Szerinte például a főútvonalak mellett a 25 ezer fa helyéből 8 ezer üresen áll, amit pótolni kellene.

Lukács András, a Levegő Munkacsoport vezetője elmondta: ajánlásaikat elküldték a három esélyes főpolgármester-jelöltnek. Megkeresésükre az első jelentkező Schmitt Pál volt. Gy. Németh Erzsébettel, a szocialisták jelöltjével augusztus 26-án ülnek le tárgyalni, Demszky Gábor még nem válaszolt levelükre.

Demszky Gábor főpolgármester a Levegő Munkacsoporttal ugyan még nem vette fel a kapcsolatot, ám a kihívója által aláírt megállapodás után azonnal nyilatkozatot adott ki, melyben hevesen bírálja Schmittet. Közölte, hogy szerinte a zöldek programja tartalmaz érdekes, megfontolandó elemeket is, de összességében elfogadhatatlan, mert visszavetné a város fejlődését. Szerinte Schmitt az aláírással azt vállalta, hogy megválasztása esetén Budapesten nem épülne új híd vagy út, a meglévő úthálózatokat pedig nem fejlesztené tovább, sőt utakat bontana el.

Demszky szerint a jelenlegi városvezetés is kellő figyelmet fordít a környezetvédelemre: a következő 7 évben több mint 230 milliárd forintot fordítanának környezetvédelemre, így a zöldfelületek növelése. Ennek keretében még idén megkezdődik a Felvonulási tér fásítása - közölte Demszky.

A Levegő Munkacsoport "Ajánlások Budapestért" című programjahttp://www.lelegzet.hu/archiv/?20020738a.htm