Mádl Ferenchez fordult segítségért a volt miniszterelnök

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor volt miniszterelnök hétfőn kihallgatást kért Mádl Ferenc köztársasági elnöktől, mert megítélése szerint a magyar sajtó szabadságát sorozatos támadások érték, s súlyos helyzet alakult ki. Kovács László felháborítónak és álszentnek nevezte a volt miniszterelnök magatartását. Pető Iván minden alapot nélkülöző politikai akciónak tartja Orbán lépését.
Vágólapra másolva!

"A találkozón Orbán Viktor kifejtette azt a véleményét, hogy az elmúlt időszakban a Magyar Televízióban történt jogsértések veszélybe sodorták a közszolgálati csatorna pártatlan és független működését" - áll a Hende Csaba, Orbán Viktor kabinetfőnöke által jegyzett sajtóközleményben. E szerint a volt miniszterelnök felhívta az államfő figyelmét arra, hogy "a vitatott személyi döntések következményeként még egyoldalúbbá válhat a magyar televíziós tömegtájékoztatás". Orbán Viktor véleménye szerint ezzel tovább fokozódik "a magyar média amúgy is súlyos kiegyensúlyozatlansága".

A sajtószabadságot féltik a polgári körök/itthon/20020806asajtoszabadsagot.html

A volt kormányfő hangsúlyozta: "ezek a fejlemények súlyosan kedvezőtlen hatást gyakorolnak a magyar demokrácia és jogállamiság bel- és külföldi megítélésére". Orbán Viktort mindez aggodalommal tölti el - áll a közleményben. A volt miniszterelnök azzal a kéréssel fordult a köztársasági elnökhöz, hogy "alkotmányos jogkörével élve vesse latba befolyását a törvényes viszonyok, a sajtó szabadságának helyreállítása érdekében".