Vágólapra másolva!
Valamennyi, az árvíz által veszélyeztetett megyében összeült a megyei védelmi bizottság, és meghatározták a védekezési feladatokat, illetve felkészültek arra, hogy szükség esetén azonnal mozgósítsák a megfelelő erőket - tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Vágólapra másolva!

Az OKF az országos helyzetet áttekintő közleménye szerint a fővárosban a legfrissebb előrejelzések alapján a III. kerületi Római part, a XIII. kerületi Népsziget, a XXI. kerület, illetve a XXII. kerületi Duna telep vízparti, ártéri térségeiben számolnak kitelepítéssel.

Megkezdték a védekezéshez szükséges technikai eszközök és anyagok kiszállítását a veszélyeztetett területekre: többek között 62.500 homokzsákot, 300 köbméter homokot, 600 darab világítófáklyát és három nagy teljesítményű szivattyút vittek a vízpartra.

Szobon az emelkedő víz által veszélyeztetett 33 házból 120 embert telepítettek ki, akiket az önkormányzat a helyi iskolában helyezett el, s akiknek gondoskodik ellátásáról. Dunakeszi területén átvágták a nyári gátat, így az átfolyó víz elkezdte elönteni a már korábban is vízjárta területeket.

Győr-Moson-Sopron megyében a Dunaremete-Vétek közötti szakaszon harmadfokú az árvízvédelmi készültség, a Mosoni-Duna mellett a helyi önkormányzatok folyamatos védekezési munkákat folytatnak.

Komárom-Esztergom megyében a Komárom-Szőny és a Tát-Esztergom védvonalat - a honvédség 200 katonájának segítségével - "bevédték", az ártéren található létesítmények így nincsenek veszélyben. Nagybajcs és Komárom között a vasúti forgalom szüneteltetését indokolják a védekezési munkák.

Tolna megyében a vízügyi előrejelzések alapján hétfőn 860 - plusz-mínusz 30 - centiméterrel tetőzik a Duna.

A paksi atomerőmű működését nem zavarja a magas vízállás, ennek ellenére folyamatosan ellenőrzik a környező Duna szakaszt.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat krízishelyzetként kezeli az árvíz időszakát: az északi megyékben már megkezdték a fertőtlenítést.

Árvíz Európában - az [origo] cikkgyűjteménye/itthon/20020813arviz.html

A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága és a határőrség felkészült arra az esetre is, ha segélycsapatokat kell beengedni az országba: soron kívüli beléptetést biztosítanak számukra, s amennyiben szükséges ideiglenesen határátkelő helyet is nyitnak a megfelelő pontokon.

Az OKF tájékoztatása szerint a vízállási adatokról az Országos Vízjelző Szolgálatnál a 215-5001-es telefonszámon lehet érdeklődni. A fővárosiak az aktuális helyzetről a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság Operatív Csoportjánál működő 06-80-630-600-as zöld számon kaphatnak felvilágosítást.