Vágólapra másolva!
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében több helyen romlott a víz minősége az árvíz miatt, ezért átmossák és fertőtlenítik a vízvezetékeket. Léh községben zacskós vízzel látják el a lakosságot. A minisztérium és az ÁNTSZ szerint nincs ok aggodalomra.
Vágólapra másolva!

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Léh községénél szerves trágyával szennyeződött a talaj az áradás hatására, ezért be kellett zárni a helyi vízművet. A település több mint ötszáz lakosát így tasakos vízzel látják el. A tisztálkodásra és az állatok itatására lajtoskocsikkal biztosítják a vizet - mondta Ungvári György országos tiszti főorvos. Elmondta: a megye 14 településén több mint 27 ezer négyzetméter területet kell fertőtleníteni.

Több községében a rossz vízminőség miatt a vezetékek átmosását és a víz fokozott klórozását rendelték el. A tiszti főorvos szerint nincs ok pánikra, mert felkészültek a legváratlanabb helyzetekre is. Mint mondta: az árvíz sújtotta területek tiszti főorvosaival, naponta tartják a kapcsolatot.

Az egészségügyi tárca megtette a kellő lépéseket, hogy ne legyen fennakadás a gyógyszer- és vérellátásban - mondta el a Szociális és Családügyi Minisztérium politikai államtitkára. Kökény Mihály elmondta: a szentendrei mentőállomást és a gödi egészségügyi raktárt az ár levonulásáig áttelepítik.