Ülésezett a Kormányzati Koordinációs Bizottság

Vágólapra másolva!
A Kormányzati Koordinációs Bizottság (KKB) azt javasolja a kormánynak, hogy az árvízi védekezési munkálatok zavartalan végrehajtásához a szükséges mértékben, soron kívül biztosítson költségvetési forrásokat.
Vágólapra másolva!

A Belügyminisztérium sajtóirodája a bizottság szerda esti megbeszéléséről kiadott közleménye szerint a KKB szerda esti értekezlete a csütörtöki rendkívüli kormányülés szakmai előkészítését szolgálta. A testület áttekintette a Duna völgyében és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Cserehát térségében kialakult árvízi helyzetet és az azonnali feladatokat. Leszögezte: az elsődleges cél az, hogy a kormány az intézkedéseivel megelőzze azokat a károkat és veszélyhelyzeteket, amelyek Nyugat- és Közép-Európa más országaiban alakultak ki.

Rendkívüli kormányülés az árvíz miatt/itthon/20020814rendkivuli.htmlKóródi: lesz pénz az árvíz elleni védekezésre/itthon/20020814korodi.html

A KKB kitér a vízjárási előrejelzésre is, amely szerint a Duna felső vízgyűjtő vidékén lehullott csapadék következtében elindult újabb árhullám elsősorban a Budapest feletti Duna-szakaszon, de valószínűleg a fővárosnál is meghaladja majd az eddig észlelt legmagasabb vízszintet, Dunaföldvár alatt pedig a III. fokú védekezési készültség szintjét elérő árhullám várható.

Az árvíz elleni védekezés összehangolására Kóródi Mária, környezetvédelmi és vízügyi miniszter szerda délelőtt személyesen tájékozódott Komáromban, Győrben és a Szigetközben a dunai árvízvédelmi helyzetről, és ezt követően döntött a tárcaközi testület összehívásáról.

A bizottságot mindig a rendkívüli eseményekben legilletékesebb tárca hívja össze. A testület elnöke a belügyminiszter, az alelnöki tisztséget a belügyi és a környezetvédelmi tárca közigazgatási államtitkárai látják el.