Ismét Torgyán az FKGP élén

Vágólapra másolva!
Torgyán Józsefet választotta elnökévé a Független Kisgazdapárt kedden Budapesten tartott nagyválasztmánya. Az eseményt követően Torgyán József beszámolt arról, hogy a június 15-én Gyálon megtartott nagyválasztmányi ülés törvényes volt, s annak minden határozata megfelelt a pártalkotmánynak.
Vágólapra másolva!

Az FKGP elnökének szavai szerint támadássorozat indult a kisgazdapárt ellen, ezért úgy döntöttek, hogy az elnökség lemond és egy új nagyválasztmányi ülésen szavaznak a párt vezetőségéről. Torgyán József elmondta: a fórumon az öt elnökjelölt közül csak neki sikerült a listára kerülnie és a 316 megjelent küldöttből 257 szavazattal választották elnöknek.

A pártelnök tájékoztatása szerint ugyanazokat a tisztségviselőket választották a párt vezetőinek, mint akiket a június 15-i gyáli nagyválasztmányi ülésen.

- A Független Kisgazdapárt demokratizmusa példamutató és megkérdőjelezhetetlen - jelentette ki Torgyán József, aki szerint 2002. augusztus 20. a nemzeti politizálás megújulásának napja lett.