Északon takarítanak, délen még küzdenek az árral

Vágólapra másolva!
Gilisztainvázió nehezíti az áradás utáni nagytakarítást Szobon. A legtöbb, Budapesttől északra fekvő településen már megkezdték az iszap, a hordalék és a homokzsákok eltakarítását. Összesen ötmillió homokzsákot kell elszállítani a Duna melletti töltésekről. Csütörtökön megnyitják a fővárosban az alsó rakpartokat. Miközben az ország egyik fele takarít, a másik fele továbbra is az áradással küzd. Bátán és Dunaszekcsőn is kétségbeesett küzdelem folyik az árral: néhol centiméterekkel volt csak magasabb a homokzsákokból épített gát, mint a Duna vízszintje.
Vágólapra másolva!

Forrás: MTIA fővárostól északra lévő településeken már napok óta apad a Duna, így megkezdődhet az áradás utáni rendrakás. Reich Gyula, az Országos Vízügyi Igazgatóság szóvivője az [origo]-nak elmondta, hogy országszerte mintegy ötmillió homokzsákkal erősítették meg a töltéseket és a veszélyeztetett területeket. A zsákok elszállítását már megkezdték. Emellett az ÁNTSZ szakemberei fertőtlenítik a folyó által elöntött területeket. Az árvíz utáni helyreállítási munkák több hétig is eltarthatnak: Reich Gyula szerint ugyanis sok helyen meg kell erősíteni az áradás által megrongált töltéseket is.

A dunai árhullám szerdán Bajánál tetőzik, hétvégére elhagyja az áradás az országot. Vízügyi szakemberek szerint azonban a déli országrészben már nem lesz akkora a veszély, mint Budapesttől északra. Dunaföldvár és Baja környékén ugyanis a gátaknak nem okoz gondot a jelenlegi szint, itt már nem számítanak rekordvízállásra. Igaz, a hullámtér Bács-Kiskun és Tolna megyében is mindenütt víz alá került. Így szerdán is teljes egészében víz alatt volt a gemenci erdő - mondta a vízügyi szakember.

Annak ellenére, hogy a vízügyisek szerint már nem kell arra számítani, hogy a déli megyékben katasztrófahelyzet alakul ki, néhány településen, így például Bátán vagy Dunaszekcsőn kétségbeesetten küzdenek a megáradt folyóval.

Bátán a Duna szerda délutáni tetőzése mintegy 100 házat fenyegetett. Vöő József, a tolnai település polgármestere arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a vízszint emelkedése miatt, valamint további két épület védelmében az éjszaka 2000 homokzsákból újabb nyúlgátat építettek.

A faluban 250 ember dolgozik éjjel-nappal, hogy útját állja a megáradt folyónak. A munkába a helyi lakosokon kívül katasztrófavédők, vízügyi szakemberek, pécsi egyetemisták, valamint a korábban a gemenci erdőben segédkező állatvédők egy része is bekapcsolódott. A gátak építéséhez és a töltések megerősítéséhez eddig összesen 20 ezer homokzsákot, valamint 1500 köbméter földet használtak fel.

Dunaszekcsőn is csak a homokzsákokból épített gát miatt nem öntötte el a víz a települést. Egy út így is víz alá került, a közelben lakók csak csónakkal tudnak közlekedni, de a lakóépületek egyelőre nincsenek veszélyben - tudta meg az [origo]. Ahhoz, hogy ne öntse el Dunaszekcsőt a folyó, már három napja megállás nélkül rakják a homokzsákokat a környékbeliek. Néhol mindössze néhány centiméterrel volt magasabb a homokzsákokból épített gát, mint a folyó: a gát 950 centiméter magas vizet tud feltartóztatni, a Duna vízállása szerdán délelőtt pedig 934 centi volt. A tetőzést itt szerda estére várják.

A két legdélibb Duna menti városban teljes a nyugalom, Baja és Mohács nincs veszélyben. Szekó Jószef, Mohács polgármestere az [origo]-nak azt mondta, hogy a település biztonságban van, ugyanis közel két méterrel magasabb vizet is elbírna, igy nem kellett senkit sem kitelepíteni, és valószínűleg homokzsákokkal sem kellett megerősíteni a töltést.

A bajai Türr István-hidat azonban szerdán részlegesen lezárták. Nappal kétóránként, éjjel négyóránként engedik át a forgalmat, 30 kilométeres sebességkorlátozással, rendőrségi felvezetéssel a Baja és Pörböly közötti útszakaszon - mondta az MTI-nek Száll Péter, Baja polgármestere.


Forrás: MTI


Menekülő állatok
Fotó: MTI

Ercsinél már apad a folyó, de emiatt a kompkikötő szomszédságában, mintegy 15 méter hosszúságban 8 centiméternyi repedés keletkezett, a másik oldalon pedig kissé megsüllyedt és megrepedt a löszfal; ha megcsúszik, hat lakóház kerülhet veszélybe - mondta az MTI-nek Bátki József, Ercsi polgármestere. Az önkormányzat felkészült az érintett épületekben lakók esetleges kitelepítésére. Ercsinél 1928 óta hatszor következett be partfalomlás, s mindannyiszor "eltűnt" egy-egy utca. Legutóbb 1999-ben csúszott meg a löszfal, akkor 150 méteren megerősítették. A repedés és a süllyedés most a meg nem erősített részeken keletkezett.

Szerdára elkészült az első kárlista is. E szerint a Duna Fejér megyei szakaszán 206 épület - köztük hét lakóház, 160, az ártérre épült üdülőház, valamint 5 önkormányzati tulajdonban levő ingatlan - került víz alá. Ercsiben hat, Dunaújvárosban egy homokzsákokkal körülvett épület falai vizesedtek át. Több mint három kilométernyi út és egy önkormányzati tulajdonú híd, valamint árkok, vízelvezető rendszerek kerültek víz alá.

Eközben az ország északi településein már megkezdődött a nagytakarítás. Budapesten csütörtök reggelre lehet járható a rakpart, mert a várakozások szerint a Duna vízállása addigra 6 méter alá csökken. A folyó tetőzésekor elöntött útszakaszokon a takarítási munkákat, és a víz szivattyúzását már megkezdte a Fővárosi Csatornázási Művek. További takarítási munkák várnak a közterület-fenntartókra, de ők is készen állnak a munkagépekkel, hogy minél előbb megindulhasson a forgalom a rakpartokon, ami főleg a vízállástól függ. A vízügyi előrejelzések szerint a rakpart legalsóbb szakaszai is járhatóak lesznek holnap reggelre.

Nagybajcson már az eliszaposodott csatornákat tisztítják, az árokszéleken több fát ki kellett vágni, hogy a kotrógépek elférjenek - mondta a polgármester. Bár néhány házat körbevett a víz, kiköltöztetésekre itt nem volt szükség. A keletkezett kárt körülbelül kétmillió forintra becsülik a községházán.

Dömösön bontják a zsákokból emelt gátakat, de egyelőre nem járható még a 11-es út Visegrád felé vezető szakasza.

Szobon vízsugárral mossák az aszfaltot, miután szerdára teljesen visszahúzódott a Duna vize a település utcáiról. 46 házból kellett kitelepíteni a lakókat, ők a helyreállítás befejezéséig rokonoknál, illetve az iskolában, a kultúrházban laknak. Az elázott lakásokban az ÁNTSZ fertőtlenítő permetezést végez. Az utcákon magas iszapréteg ül, és gilisztatömeg tekergőzik - mondták a polgármesteri hivatalban. A kárfelmérés folyamatos, de mindenképp több tízmilliós összegről van szó - közölték.

Bontják az ideiglenes gátakat Vácon is, miután a Duna szintje rohamosan csökken. A munkálatokban 50 rab is részt vesz - közölte Csereklye Károly polgármesterhelyettes. Összesen 115 ezer homokzsák eltávolítása a feladat. Néhány utcában már lemosták az aszfaltot és fertőtlenítették a környéket. A sétányokon műszaki terhelési próbát tartanak, az útfelület ugyanis több helyen megroggyant. A kompközlekedés csak a helyreállítás után indulhat meg a Szentendrei-szigetre. A 2-es út egyelőre még le van zárva a forgalom elől, csak néhány nap múlva indul itt meg a közlekedés.

A homokzsákok elhordása, az utak tisztítása folyik Táton is. A település főutcáin napokon keresztül több mint egyméteres víz állt - mondták a községházán. Ezeken az utcákon várhatóan szerdán már ismét lehet autózni, de a községet Esztergommal összekötő országút továbbra is zárva marad. Megkezdték a kárfelmérést, de csak napok múlva lehet majd megmondani, hogy milyen mértékben sérültek épületek, területek a településen, és mekkora összeget emésztett fel a védekezés és a kárelhárítás.