Gátat robbantanak Baján

Vágólapra másolva!
Várhatóan vasárnap reggel robbantással nyitják meg Baján a Nagy-Pandúr-sziget nyári gátját. Pénteken három robbantómester utazott a helyszínre, hogy előkészítse a robbantást. Tolna megyében is megkezdődött az ideiglenes védművek lebontása és a kárfelmérés.
Vágólapra másolva!

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság döntése szerint vasárnap reggel robbantással nyitják meg Baján a Nagy-Pandúr-sziget nyári gátját. Szigecsán Tamás, az Alsó-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság tájékoztatási vezetője közölte: az önkormányzat kérésére a központi ügyelet engedélyt adott a robbantásra. Pénteken három robbantómester utazott a helyszínre, hogy előkészítse a műszaki beavatkozást. A nyári gát mögött rekedt víz visszajutása a folyóba természetes úton több hónapot venne igénybe, és addig gépeket nem lehetne bevinni a területre, ezért döntöttek a szakemberek a gyorsabb, robbantásos módszer mellett.

A dunai árhullám levonulása nyomán Tolna megyében pénteken megkezdődött az ideiglenes védművek lebontása és a kárfelmérés. Mácsai Antal megyei katasztrófavédelmi igazgató tájékoztatása szerint a munkálatokhoz több ezer tonna zúzott követ, kavicsot és összesen 42 ezer homokzsákot használtak fel, mindenhol sikerült útját állni a víznek. Beszámolt arról, hogy a károkról még nincsenek pontos adatok, felmérésükre megalakult a Tolna Megyei Helyreállítási és Újjáépítési Bizottság. A kártérítésre igényt tartó lakosoknak szeptember 6-ig kell jelentkezniük az illetékes polgármesteri hivatalokban, majd ezt követik a kárfelmérő bizottságok helyszíni szemléi. A katasztrófavédelmi igazgató becslései szerint a víz több mint 500 épületet, főként Duna-parti nyaralókat öntött el. Klingl Béla, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségének vezetője közölte: az igazgatóság Fejér és Tolna megyében összesen 105 millió forintot fordított védekezésre, a védművekben, töltésekben, vízmércékben keletkezett károk pedig meghaladják az 50 millió forintot.

Vida György, a megyei földművelésügyi hivatal helyettes vezetője közölte: a gemenci erdőben 300 hektár vadföld, Bátánál pedig 260 hektár kukorica került víz alá. A kukoricában keletkezett kár 54 millió forint. Várhatóan a jövő hét elején folytatódhat a Szekszárd környéki Duna-híd mederhídjának építése.