Rendőrök vezetik az autókonvojokat Gemencnél

Vágólapra másolva!
Továbbra is zárva van a bajai Duna-híd és rendőrök vezetik föl az autókonvojokat mindkét irányban a Gemenci erdőnél futó 55-ös úton. A Dunakanyar legtöbb útján már akadálytalanul lehet autózni a hétvégén, de még zárva a 2-es főút több szakasza.
Vágólapra másolva!

A Gemenci erdő vadállományának mentése és a védekezési munkák miatt még pénteken is teljes szélességben zárva az 55-ös főút Baja és Pörböly között. Az autókat két órás ciklusokban engedik csak tovább, az összegyűlt kocsikat rendőri felvezetők kísérik - tudta meg az [origo] a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletén péntek délben.

A Baja felől érkezőket minden páros órában indítják, majd 30-40 perc eltelte után a Bátaszék felől jövőket engedik el a rendőrök. Mindkét irányban torlódásra lehet számítani egész nap, mivel nincs kerülőút, a folyón a kalocsai komppal illetve jóval északabbra, a dunaföldvári hídon lehet csak átjutni. Este 8 órától hajnalig csak négy óránként engedik át az autókat.

A Dunakanyar legtöbb útján már lehet autózni, de továbbra is zárva a 2-es főút Budapest és Dunakeszi, valamint Göd és Sződliget között, a 11-es főút Esztergom és Tát között, és a Szentendrei szigeten a Tahi-Kisoroszi között vezető út.