A hídblokád miatt Lamperth lemondását követelik

Vágólapra másolva!
Az Erzsébet hídi rendőri fellépés miatt polgári körös aktivisták lemondásra szólították fel Lamperth Mónika belügyminisztert. Emellett a július 4-i akcióra utasítást adó rendőri vezetők felelősségre vonását is követelték a házelnöknek címzett tiltakozó levelükben.
Vágólapra másolva!

A rendőri erőszak ellen tiltakoznak azok a polgári körök, amelyek szerdán Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnökének címzett nyílt levelet adtak át a házelnök munkatársának. A polgári körök a nyílt levélben - amelyhez csaknem ezer egyetértő képeslapot is mellékeltek - tiltakoznak az Erzsébet hídon, illetve a Kossuth téren, majd azt követően az Astoriánál júliusban történt, szerintük erőszakos rendőri fellépés ellen.

Az aláírók követelik az akcióban résztvevő és az arra utasítást adó rendőri és belügyi vezetők felelősségre vonását, illetve felszólítják a belügyminisztert, hogy mondjon le.

Kipke Ferenc, az akciót szervező esztergomi polgári körök képviselője elmondta: azt várják, hogy az Országgyűlés tegyen lépéseket a rendőri túlkapások megszüntetése érdekében, illetve hogy a rendőrség a törvényben megszabott feladatait lássa el. Szili Katalin munkatársa, aki a dokumentumot átvette elmondta: a házbizottság ülésén foglalkoznak majd a nyílt levéllel.