Hídblokád: Rendőrségi magyarázat két nap után

Vágólapra másolva!
Ellentmond saját, korábbi állításának a BRFK szerdai közleménye a hídblokád-ügyben. E szerint voltak rendőrök az Erzsébet hídon július 4-én kora reggel, de nem a hídblokád miatt. A járőrök egy aznap elrabolt pénzszállító autót kerestek. Hétfőn azonban egy belső vizsgálatra hivatkozva még azt közölték, a demonstráció előtt nem voltak rendőrök a helyszínen.
Vágólapra másolva!

Valószínűleg megoldódott a Magyar Nemzet által hétfőn Rejtélyes rendőri akció címmel közölt cikk után kirobbant vita. Szerdán ugyanis a BRFK beismerte, hogy voltak rendőrök a hídblokád napján kora reggel az Erzsébet hídon, még a demonstárció kezdete előtt. A járőrök azért ellenőrizték a forgalmat, mert aznap reggel elraboltak egy pénzszállító autót. Ezt az akciót rögzítette a Hungária TV. A televízió felvételeiből közölt kimerevített képeket a Magyar Nemzet, amelyekkel azt akarta igazolni, hogy a rendőrök provokálták a félórával később megkezdődött hídblokádot azzal, hogy előtte lassították a forgalmat.

Az [origo] már kedden délután azt írta, elképzelhető, hogy a rendőrség állításai ellenére mégis lehettek intézkedő rendőrök a hídon július 4-én kora reggel, de nem a félórával későbbi blokád miatt, hanem mert egy pénzszállító autót kerestek. Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője ezután még kedden este beismerte a rendőri jelenlétet a hídon. Ezt korábban a BRFK az ügyben elrendelt belső vizsgálatáról szóló közleményében tagadta. A hétfői közleményben még az olvasható, hogy: "A vizsgálat a fentiek alapján egyértelműen megállapította, hogy a rendőrök a Magyar Nemzet állításával ellentétben a demonstráció előtt nem voltak a helyszínen."

Ezek után a BRFK szerdai, újabb közleményében beismerte, hogy kora reggel az Erzsébet hídon is ellenőrizték az autósokat, mert a pénzszállító autó elrablóit keresték. Az intézkedésnek azonban a hídblokádhoz semmilyen köze sem volt. A közlemény szerint a Hungária TV felvételeinek megvizsgálása után beigazolódott a BRFK korábbi álláspontja, amely szerint a felvételen látható rendőrök jelenléte semmilyen formában nem kapcsolható a blokádhoz.

Hétfőn az [origo] kérdésére, hogy voltak-e intézkedő rendőrök hétfőn kora reggel, a demonstráció előtt az Erzsébet hídon, még azt közölték, hogy nem. Csak hét óra ötven perckor kaptak értesítést a blokádról, ezután indultak a helyszínre az első rendőrjárőrök.

Az [origo] szerette volna megtudni, hogy miért kellett várni a rablók utáni hajszával kapcsolatos információval két napot, miközben a rendőrség hétfői belső vizsgálata során megkeresték a hídra kivonuló I. kerületi kapitányság munkatársait is. A BRFK sajtóosztálya nem kívánt reagálni. Más megkérdezett rendőrök szerint a rendőrség csak a Magyar Nemzet állítását tagadta, hogy a hídblokáddal összefüggésben lettek volna rendőrök kora reggel az Erzsébet hídon, akik provokálták volna az akciót.

A pénzszállító utáni hajszával kapcsolatos fejleményekre azután jött rá a rendőrség, hogy megnézték a Hungária TV felvételeit. Ezek alapján vált egyértelművé: ugyanazok a rendőrök vonultak ki a pénzszállító autó miatt, mint akik félórával később a blokád miatt is a helyszínre küldtek.