Vádat emeltek Stohl ellen

Vágólapra másolva!
Vádat emelt a dunakeszi ügyészség az ittasan balesetet szenvedő Stohl András ellen. Egyelőre nem hozzák nyilvánosságra, hogy milyen bűncselekmény miatt emeltek vádat, mert erről még Stohlt sem értesítették. Az ügyben várhatóan bírósági tárgyalás nélkül, szeptember végére ítélet születik.
Vágólapra másolva!

Vádat emelt a dunakeszi ügyészség Stohl András ellen, és továbbította az ügyet a városi bíróságnak. A dunakeszi bíróság elnöke azt nem árulta el, hogy milyen bűncselekmény miatt emelt vádat az ügyészég, ugyanis erről még Stohl Andrást sem értesítették. Várhatóan 1-2 héten belül bírót jelölnek ki az ügyhöz, aki értesíti Stohlt, ekkor lesz nyilvános a vád - mondta az [origo]-nak Koppányné Sági Éva, a bíróság elnöke.

A Dunakeszi Rendőrkapitányság főhadnagya, Williams Carl korábban azt mondta: mivel Stohl vérében 0,8 ezreléknél magasabb, 1,9 ezrelék volt az alkoholszint, nem szabálysértésről, hanem bűncselekményről van szó. A rendőrségen azonban szintén nem közölték, hogy milyen bűncselekmény miatt továbbították vádemelési javaslattal az ügyészségre Stohl ügyét. Williams főhadnagy az érintett személyiségi jogaira hivatkozott, és arra, hogy a műsorvezető személyesen kérte őket, hogy ne nyilatkozzanak az ügyről.

Az ügyben várhatóan bírósági tárgyalás nélkül, szeptember végére ítélet születik. Azokban az ellentmondás nélüli, egyértelmű bírósági ügyekben ugyanis, ahol a vádlott elismeri vétkességét, és az ügyészség javasolja, lehetőség van tárgyalás nélkül, a rendelkezésre álló iratok alapján ítéletet hozni. Ebben az esetben az ügy bíróságra érkezésétől számított 30 napon belül ítélet születik.

Stohl András július 6-án szenvedett súlyos autóbalesetet. A színész-műsorvezetőt komoly sérülésekkel szállították kórházba. A vizsgálat megállapította, hogy ittas volt a baleset idején. "Stohl számíthat rá, hogy a bíróság kemény büntetést szab ki" - mondta az [origo]-nak korábban Szőgyényi József ügyvéd. Szőgyényi szerint a színész akár letöltendő börtönbüntetést is kaphat, az pedig szinte biztos, hogy a jogosítványát öt évre elveszik tőle. Stohl András azt mondta az [origo]-nak, hogy tudomása szerint közlekedési vétség miatt emelnek vádat ellene. Hozzátette: arra számít, hogy pénzbüntetést kap és másfél-két évre bevonják a jogosítványát.